A török Köztársasági Néppárt (CHP) képviselője azzal vádolja Ankarát, hogy a kormány nem vizsgálta, hogy török útvonalakon keresztül biztosították a gyilkos szaringáz összetevőinek eljutását a terroristákhoz – írja a RT.
A török képviselő közlése szerint az adanai központi ügyészség által újra megnyitott, a 2013-as gáztámadást vizsgáló dokumentum feltárta, hogy a szaringáz szállításáról folytatott tárgyaláson számos török állampolgár egyeztetett az Iszlám Állam képviselőivel. Egy lehallgatott telefonbeszélgetés azt bizonyítja, hogy egy al-Kaida-harcos, Hayyam Kasap a gyilkos gáz birtokába jutott.
Történtek házkutatások is az ügyben, letartóztattak 13 embert, majd egy héttel később megmagyarázhatatlan okból az ügyet lezárták és a gyanúsítottak azonnal átlépték a török–szír határt – írja az RT Eren Erdemre hivatkozva. A vádiratban bizonyítékként szereplő telefonbeszélgetések alapján minden részletet feltártak a szállítmány útvonaláról, hogyan, milyen teherautókon jutott el a rakomány a terroristák kezébe, milyen forrásokból származik a gáz, milyen laborokban állítják elő. A bizonyítékok ellenére azonban a gyanúsítottakat szabadon engedték.
A török képviselő azt is elmondta, hogy a török mechanikai és vegyipari vállalat is benne van az ügyben, és meg nem erősített információk szerint a török kormány igazságügy minisztere is érintett, aki értesülni kívánt arról, ha az eljut az Iszlám Államhoz, és a terrorszervezet használni akarja.
A szaringáz vegyi fegyver, melyet egyebek mellett a Ghouta városát ért támadásban és számos más, a szíriai fővároshoz közeli helyen vetettek be 2013-ban. Eren Erdem azonban azt is hozzáfűzte, hogy az USA és a Nyugat Aszad rezsimét hibáztatja az említett vegyi támadásért, így találva ürügyet arra, hogy beavatkozhasson Szíriába. A török képviselő konklúziójában azt is elmondta, hogy Európát és a Nyugatot okolja azért, mert ezek a hatalmak biztosítják a szaringáz ellátásához szükséges alapanyagokat.
A törökök az elmúlt időszakban többször is magyarázkodásra kényszerültek az Iszlám Állammal való kapcsolat miatt. A török–szíriai határon ugyanis különböző híradások szerint folyamatosan kelnek át ellenőrizetlenül kamionok. Nemrég már a katonai szövetséges Egyesült Államok is felszólította a törököket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy országukba ne kerüljön a terrorszervezettől felvásárolt kőolajszállítmány. Részletek itt!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!