Tartanak az oroszoktól, a NATO segítségét sürgetik

A védelmi miniszterek újra leszögezték, hogy készek növelni a Kijevnek nyújtott segítséget.

MTI
2015. 12. 14. 22:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az észak-atlanti szövetség tagjai közé tartozó Litvánia, Észtország és Lettország védelmi miniszterei megegyeztek abban, mindannyian tenni fognak azért, hogy országukban nagyobb súllyal legyenek jelen a NATO biztonsági erői – ismertette a tanácskozáson elhangzottakat Juozas Olekas litván miniszter.

Olekas és két hivatali kollégája, az észt Hannes Hanso és a lett Raimonds Bergmanis a találkozójuk után kiadott közös nyilatkozatukban erőteljes szolidaritásukat fejezték ki Franciaországgal, s egyúttal biztosították Párizst arról, hogy a balti államok az ENSZ, illetve az Európai Unió által vezetett missziókban való részvételük erősítésével vagy más eszközökkel készek támogatni Franciaország erőfeszítéseit a terrorizmus elleni harcban.

A három tárcavezető üdvözölte Montenegró meghívását a NATO-ba, valamint méltányolták az Egyesült Államok folyamatos és megingathatatlan eltökéltségét a régió biztonsága és stabilitása mellett. A balti államok védelmi miniszterei ismételten támogatásukról biztosították Ukrajna Oroszország által megsértett szuverenitását és területi integritását, és újra leszögezték, hogy készek növelni a Kijevnek nyújtott segítséget a fegyveres erők megerősítése és a védelmi szektor reformja érdekében.

A balti államok a szintén NATO-tag Lengyelországgal együtt Oroszország közvetlen szomszédságában találhatók, és Moszkvának az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt saját biztonságukat is veszélyeztetve látják. A NATO így már korábban növelte jelenlétét a régióban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.