A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap a lengyel kormány tevékenységével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szombati számában. A Veszélyeztetett Kelet című kommentárban a szerző, Cathrin Kahlweit kiemelte: Lengyelországban a konzervatív kormány megpróbálja végrehajtani mindazt, amit „a konzervatívok Magyarországon már megcsináltak – szolgálójukká tenni az államot”, ez a törekvés azonban a lengyel kormány részéről „nem fog sikerülni”.
Hozzátette, hogy „a demokrácia leépítése” Lengyel országban oly gyorsan zajlik, hogy a pesszimisták is meglepődtek, és még Orbán Viktor magyar kormányfő sem volt ennyire „hatékony” 2010-ben, amikor másodszor hatalomra került, pedig ő „azért nagyon sietett”. Brüsszelben és nyugat-európai fővárosokban meg is jelent az aggodalom, hogy Lengyelország „a »magyar modellt« utánozza”, de ez nem sikerül majd, mert „a »magyar modell« a maga nemében egyedülálló” – írta Kahlweit.
Kifejtette, hogy „a »társadalom orbanizálása«, amely Magyarországon már meggyökeresedett”, hosszabb távon és teljes mértékben csak nagy „társadalmi költségek” árán ültethető át más uniós tagországokba, Lengyelország és Magyarország között pedig eleve kevés közös vonás van. Egyebek között hozzátette, hogy míg a lengyel társadalom szerinte nem hagyja, hogy a kormánypárt megfossza mindattól, amiért évszázadokig küzdött, Orbán Viktor egy „megosztott, egymással ellenségeskedő, tönkretett” társadalmat vett át, amelyben „nem volt és most sincs szervezett, hatékony ellenzék”, „az intenzív klienspolitika” révén valamennyi fontos hálózat a kormány irányvonalát követi, és az „ellenállás a bázisban marginális”.
A Der Spiegel pedig arról írt, hogy a német kormány döbbenettel szemléli az új lengyel kabinet tevékenységét. A német hírmagazin szombati, ám digitális formátumban már péntek este kiadott számában közölt beszámoló szerint az igazságszolgáltatás és a sajtó befolyásolására irányuló kísérletek a Jog és Igazságosság októberi választási győzelme után felállt kormány részéről Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikájára emlékeztetik a berlini vezetést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!