A tízperces látványos tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a Big Ben éjfélt jelző harangjátékára kezdődött, becslések szerint kétszázötvenezren nézték a Temze partján és más helyszíneken. A folyó partján kijelölt és biztonsági kerítésekkel elkerített szakaszokra immár második éve csak előzetesen megváltott jegyekkel lehetett bemenni, biztonsági ellenőrzést követően. Idén száztízezer belépőt adtak el.
A New York-i Times Square-en hagyományosan megtartott ünnepségre az előzetes becslések szerint körülbelül egymillió ember gyűlt össze, hogy a megannyi zenei előadás után figyelemmel kísérhesse azt a nagy kristálygömböt a tér közepén, amely az óév utolsó egy percét számolta vissza lassú leereszkedésével. Éjfélre a gömb leereszkedett, és újévi tűzijáték kezdődött. Az ünnepi rendezvényt közel hatezer rendőr, köztük a terrorelhárítás különleges egységei biztosították.
Oroszországban a szilveszter december legfőbb ünnepe. A szovjet időkben ugyanis nem engedélyezték a vallási ünnepeket, ezért az újév vette át a karácsony szerepét is. Az orosz városok főterein számtalan rendezvényt tartottak, Moszkvában ezrek várták az új évet a szokásosnál nagyobb rendőri felügyelet mellett.
A 2015-ös év egyik legnagyobb ünnepségének a Rio de Janeiro-i Copacabana strand adott otthont, ahol a rendőrség becslése szerint közel kétmillió ember gyűlt össze. Brazília legnépszerűbb újévi rendezvényén 24 tonna tűzijátékot lőttek fel, a látványosság tizenhat percen át tartott. A riói hatóságok korábban közölték, hogy a terrorizmus miatt nem aggódnak annyira, mint más nagyvárosok a világban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!