Ezért maradhat Merkel a székében

Egy férfinak kell kivezetnie a kocsit abból a kátyúból, amelybe egy nő juttatta?

MTI
2016. 01. 20. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ami a merkeli menekültpolitika erősödő bírálatát illeti, Hefty szerint betelt a pohár. A kancellárnak szerinte legkésőbb ősz óta számítania kellett arra, hogy nem lesz jó vége a teljes nyitottság politikájának. Ráadásul mióta a német kormány nem tudja keresztülvinni akaratát az Európai Unióban a bevándorlók kvóta szerinti elosztására, azóta sejtenie kellett, hogy ez nemcsak a menekültek befogadását, hanem az ő személyes megítélését is érinti bel- és külföldön egyaránt.

A német újságíró szerint a kancellár két nagy hibát követett el. Az egyik az, hogy döntése előtt nem egyeztetett a tartományi miniszterelnökökkel, a másik pedig az, hogy az európai vezetőkkel is elmaradt az egyeztetés. Hefty szerint a koordináció hiánya jelentette a fő bajt. Ha Merkel egyeztetett volna bel- és külföldön, egészen más alapokról indulhatott volna, még akkor is, ha a német közhangulat akkoriban a teljes befogadás mellett volt.

Georg Paul Hefty szerint Angela Merkelt egyrészt az tartja hivatalban, hogy a jelenlegi kiszámíthatatlan helyzetben egyetlen német politikus sem törekszik a kancellári tisztség vállalására. Másrészt pártja, a kereszténydemokrata CDU nem lát egyetlen olyan párttagot sem, akire ráruházhatná – rákényszeríthetné – a kormány vezetését. „Súlyosbító körülmény” továbbá, hogy Merkel utódja Hefty szerint csak nő lehet. Ellenkező esetben rögtön lábra kapnának azok a gúnyos megjegyzések, hogy „egy férfinak kell kivezetnie a kocsit abból a kátyúból, amelybe egy nő juttatta”. De egyelőre nincs is ilyen politikus a láthatáron, se nő, se férfi.

Bizonyos dolgok egyértelműek – fogalmazott a FAZ korábbi vezető szerkesztője. Látható, hogy nincs egyetlen olyan politikus sem, akiben a német nép a megváltót látná. Nyilvánvaló az is, hogy Merkel politikáját nem támogatják. És jól látható, hogy a jelenlegi helyzetben egyetlen párt sem erősödik a nem kívánatosnak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot kivéve, amellyel – akárcsak a neonáci NPD-vel „senki nem akar szóba állni”.

Hefty szerint Merkelt csakis pártja, a CDU buktathatja meg, és ő tartja hivatalban. „Nem futhat el, és nem is akar elfutni”. A 2017-es választásokat azonban el fogja veszíteni, úgy fog járni, mint Helmut Kohl 1998-ban. A nagy különbség ugyanakkor az, hogy míg akkor a baloldal vette át a kormányzást, 2017 után – alternatíva híján – marad a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció.

Újévi beszédében Angela Merkel azt hangoztatta, hogy Németország erős és megbirkózik a kihívással. Ezzel kapcsolatban Hefty úgy vélekedett: az ország túl fogja élni ezt a bizonytalanságot, akármennyibe is kerül majd. „De számításba kell venni a legfontosabb tényezőt, az időt.”

Szavai szerint az integráció érdekében rendkívül sokat kell tenni. Lakásokat kell építeni, a különböző vásár- és tornacsarnokokban nem élhetnek a bevándorló családok. Iskoláztatni kell a gyerekeket és a felnőtteket, éveken keresztül kell szociális támogatást fizetni anélkül, hogy erre szoktatnák az embereket, és munkalehetőségeket kell teremteni. Ugyanakkor el kell fogadtatni, hogy létezik az a bizonyos Leitkultur, amelyhez közeledni kell. És elengedhetetlenül fontos lenne, hogy a német társadalom, a különböző szervezetek tudják, mit csináljanak. Jelenleg ugyanis teljes a káosz – hangsúlyozta az MTI-nek Georg Paul Hefty.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.