„Az orosz légierő akciói, melyeket a szíriai vezetés kérésére hajtott végre, reálisan segítettek megfordítani a helyzetet az országban, segítettek biztosítani a terroristák által ellenőrzött terület szűkítését” – hangsúlyozta a miniszter. Világos lett, hogy ki az, aki harcol a terroristák ellen, és ki a cinkosuk, ki akarja őket felhasználni saját önző céljaira – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Lavrov kitért a közelgő genfi béketárgyalásokra, az ukrajnai helyzetre és Oroszországnak az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal kapcsolatos viszonyrendszerére is.
A január 29-én kezdődő, a damaszkuszi kormány és a szíriai ellenzék közötti közvetett genfi tárgyalásokkal összefüggésben azt emelte ki, hogy azok nem lehetnek eredményesek, ha nem hívják meg a szíriai kurdok képviselőit. „A (szíriai) kurd Demokratikus Unió Pártjának (PYD) képviselői nélkül a tárgyalások nem érik el az általunk várt eredményt, a végleges politikai rendezést” – mondta Lavrov, aki szóvá tette, hogy nem hívták meg a fórumra a Száleh Muszlim irányította PYD-t. A szervezet jelentős szerepet játszik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban, a kurdok a szíriai lakosság 15 százalékát teszik ki, jelentős, kulcsfontosságú területek tartoznak hozzájuk.
Lavrov síkraszállt amellett, hogy a kurdok képviselőit hívják meg Genfbe, bár hozzátette, hogy a kérdésben Moszkva nem emel vétót, a résztvevők meghívásáról Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai különmegbízottjának kell döntenie.
A miniszter szólt arról is, hogy nem kérték távozásra Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és nem is ajánlottak neki politikai menedékjogot Oroszországban. „Senki sem kért semmilyen politikai menedékjogot, senki semmi ilyet nem is ajánlott” – hangoztatta.
Az orosz külügyminiszter kitért az ukrajnai helyzetre. Mint mondta, Oroszország elő fogja segíteni, hogy az ukránok helyreállítsák a nemzeti egyetértést.
„Eldöntöttük, hogy folytatjuk ezt a munkát (a Minszk-2 megállapodás végrehajtását) idén, a feladatok változatlanok. Követelni fogjuk a szigorú végrehajtást, összhangban a kiegészítő megállapodásokkal és a normandiai négyek vezetőinek erőfeszítéseivel” – mondta Lavrov.