Belép a szlovák kormányba a Most–Híd

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„A jövő attól függ, mit sikerül teljesíteni programunkból” – jelentette ki Bugár Béla.

MTI
2016. 03. 19. 16:55

Bár a sajtótájékoztatón a pártvezetők erről konkrétan nem beszéltek, Simon Zsolt, a párt egyik alelnöke és egyik alapítója, volt földművelésügyi miniszter a döntés után bejelentette: távozik a pártból, és ebből kifolyólag a parlamenti frakciónak sem lesz tagja. Simon egyike azoknak pártvezetőknek, akik ellenzik a Híd kormánytagságát. Bugár a sajtóértekezleten igyekezett minimalizálni ezt a vitát. „Miért hallgassak egy ember véleményére, ha az OT-ben 41-en támogatták a lépést” – magyarázta a pártelnök. „Számomra az a fontos, hogy példáját mások nem követték” – tette hozzá.

A várhatóan Robert Fico, a Smer elnöke vezette új 15 tagú kabinetben a vegyes pártnak két miniszteri tárcája és öt államtitkára lesz. A pártelnök konkrét neveket ezúttal sem mondott. Hivatalosan nem megerősített értesülések szerint az igazságügyi minisztérium élére Lucie Zitnanskát, míg a környezetvédelmi tárca élére Solymos Lászlót jelöli majd a párt. Bugár szerint ez a pártelnökség jogköre és a nevek néhány napon belül ismertek lesznek.

(A témával kapcsolatban elolvashatja Gazdag József véleményét.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.