Készenlétben az észak-koreai atomfegyverek

A készenlétbe helyezést Kim Dzsong Un észak-koreai vezető rendelte el.

MTI
2016. 03. 04. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Dzsong Un egy újonnan kifejlesztett sorozatvető kipróbálására rendezett hadgyakorlat levezénylése után nyilatkozott arról, hogy az észak-koreai hadseregnek fel kell készülnie a megelőző csapásokra.

Szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa az eddigi legszigorúbb büntető intézkedéseket fogadta el a kommunista országgal szemben, mert január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

Alig néhány órával a szankciók elfogadása után Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába.

Kim Dzsong Un azt mondta, Észak-Koreának „a minőséget és a mennyiséget tekintve is erősítenie kellene nukleáris fegyvereit”, és a KCNA értesülései szerint kijelentette, hogy „a nukleáris robbanófejeket állandóan készenlétben kell tartani, hogy bármelyik pillanatban kilőhetők legyenek”.

Az amerikai védelmi minisztérium válaszul arra szólította fel Phenjant, hogy tartózkodjon a feszültségeket gerjesztő, provokatív megnyilvánulásoktól, és ehelyett inkább nemzetközi kötelezettségei betartására összpontosítson. Ezenfelül a Pentagon tisztségviselői korábbi elemzéseikkel összhangban úgy vélekedtek, a kommunista ország továbbra sem képes nukleáris robbanófej és a hordozására alkalmas rakéta előállítására.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök csütörtökön ismét arra szólította fel Észak-Koreát, hogy álljon el atomfegyverprogramjától, és vessen véget az észak-koreai vezető zsarnokságának.

Észak-Korea már korábban is fenyegetőzött azzal, hogy megelőző csapást mér ellenségeire, beleértve Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat.

A két Korea között legutóbb amiatt vált feszültté a viszony, hogy Phenjan január elején végrehajtotta az újabb kísérleti atomrobbantást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.