Kitörés a terror szorításából

Több mint fél éve éheztetik a dzsihadisták a várost, most áttörte a vonalaikat a szír Köztársasági Gárda.

Majláth Ronald
2016. 03. 18. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre több területet szabadít fel a szír hadsereg a Dajr ez-Zaur és Majadín közti útvonalon – írja az Al-Masdar. Az események főszereplője most a szír Köztársasági Gárda, amelynek feladata eredetileg Damaszkusz védelme volt, de később a 25 ezer katonát számláló egység egy részét átdobták az ország északi és keleti területeire is.

A meglepetésszerű támadást hétfőn indította a szír kormánysereg, majd rövid idő alatt sikerült is visszafoglalnia az Iszlám Államtól (IÁ) a várostól délre fekvő magaslatokat. Mostanra pedig megközelítették a környékbeli, még a dzsihadisták kezén lévő olajmezőket is.

A szíriai háború elején Dajr ez-Zaur a kormánycsapatok és a lázadókból toborzott Szabad Szír Hadsereg összecsapásainak terepe volt. Később azonban a lázadók kiszorultak, és egyre inkább átvette a helyüket az IÁ, amely 2015 májusában elfoglalta Palmürát, ezzel pedig elvágta az utánpótlási vonalakat (Palmüra felszabadításáról itt olvashat).

A város innentől fogva csak légi úton volt megközelíthető, ezért a dzsihadisták tűz alá vették a közeli légibázist. Azonban a Köztársasági Gárda Isszam Zahreddin vezetésével folyamatosan visszaverte  támadásaikat, így Dajr ez-Zaur ma gyakorlatilag egy Aszad-párti sziget az IÁ által uralt területek tengerében.

A város kiéheztetése sajnos sikeresnek bizonyult. A Vatikáni Rádió januári jelentése szerint az ostromgyűrűben rekedt 120 ezres lakosság éhezik, amihez még szokatlanul hideg idő is társult.

Akkor Jacques Behnan Hindo érsek, a szír katolikus Hasszaké-Niszibisz ősi egyházmegye főpásztora a Fides katolikus hírügynökségnek elmondta: a dzsihadisták egyre szorosabbra vonják az ostromgyűrűt, és nem engedik bejutni az élelmiszer-szállítmányokat. Az a kevéske áru pedig, ami megmaradt – paradicsom, szardínia és tea – legalább kétszeres áron kerül piacra.

Ebben a helyzetben február végén az ENSZ úgy döntött, hogy segélyszállítmányokat dob le a városba, az eredmény viszont felemásra sikeredett. Kiderült: a huszonegy raklapnyi szállítmányból tízet nem találtak meg, négy másik tönkrement, míg a maradék hét megközelíthetetlen helyeken landolt, mert nem működtek az ejtőernyők.

A szír kormányerők Palmüra elleni offenzívájával és a Dajr ez-Zaurtól délkeleti irányba nyomuló Köztársasági Gárdával eljött az ideje annak, hogy Aszadék szétzúzzák a dzsihadisták ostromgyűrűjét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.