Tizennégy évig nem vitte vissza a VHS-t, letartóztatták

Nála maradt az Eszement Freddy, másfél évtizeddel később kattant a bilincs.

LD
2016. 03. 24. 20:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nehéz elképzelni azt a döbbenetet, amit a 37 éves James Meyers érezhetett, mikor megtudta, miért verték bilincsbe kedd reggel, mikor épp a lányát vitte az iskolába. A Huffington Post cikkéből kiderült: bár először egy törött hátsó lámpa miatt állították félre, később megtudta, hogy letartóztatási parancs is van a rendőrök kezében. A férfi ugyanis nem vitte vissza a videókölcsönzőbe az Eszement Freddy című, 2001-es filmet: de nem egy vagy két hónappal, hanem több mint tizennégy évvel korábban. Meyers akkoriban még nem egészen huszonhárom éves volt.

„Azt hittem, viccről van szó” – jelentette ki Meyers a WSOC-TV-nek, de hiába várta, nem érkezett a kandikamera és a tévéstáb, és tényleg előállították őt. Nem akarta elhinni a történteket az Eszement Freddy (Freddy Got Fingered) főhőse, Tom Green sem, aki csütörtöki Twitter-bejegyzésében azt írta: képtelen volt feldolgozni, hogy mindez igaz lehet.

Meyers elmondta, már bizonytalanok voltak az emlékei a film kikölcsönzését illetően. Jelenleg viszont úgy áll, hogy miután nem vitte vissza, már 2001-ben kézbesítettek neki erről egy iratot. Megállítása után mindenesetre engedték neki, hogy lányát még elvigye az iskolába, azzal a feltétellel, hogy aztán megjelenik a rendőrségen.

A rendőrségtől Jonathan Hathcock megerősítette a Huffington Postnak az előállítás tényét, és azt mondta, nem az számít, hogy konkrétan milyen ügyről van szó, hanem hogy nekik el kellett járniuk miatta.

A NY Daily News azóta elérte Greent is, aki közölte, már beszélt is Meyersszel, és felajánlotta neki a segítségét. Green egyébként a Cool túra és a Charlie angyalai című filmekből lehet még ismerős a magyar nézők számára.

Meyers akár kétszáz dolláros bírságot is fizethet, a tárgyalását pedig április 27-ére tűzték ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.