Csehország: bezárnak a nagyobb boltok ünnepnapokon

Az elképzelést a megkérdezettek mindössze 30 százaléka támogatta.

MTI
2016. 06. 28. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvény értelmében a legfőbb csehországi állami és egyházi ünnepeken (újév, húsvéthétfő, május 8., szeptember 28., október 28., valamint december 24-én és 25-én) tilos lesz a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek kinyitása. Ezek az üzletek a szóban forgó ünnepeken eddig mindig nyitva tartottak.

A javaslatot elsősorban a baloldal – a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták és a kommunisták – támogatta, míg a jobboldali ellenzék és a kormányzó Ano (Igen) mozgalom képviselőinek többsége ellene szavazott. A kormány semleges álláspontot foglalt el a kérdésben.

A felmérések szerint a csehek mintegy 60 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az üzletek az állami és az egyházi ünnepek idején zárva legyenek. Az elképzelést a megkérdezettek 30 százaléka támogatta. Ugyanakkor a megkérdezettek kétharmada – 65 százalék – elutasítja, hogy az állam bármi módon is beleszóljon az üzletek nyitva tartásának kérdésébe.

A kabinet állásfoglalása szerint a javaslat azért volt vitatható, mert felmerült a kérdés: miért nem vonatkozik a kisebb üzletekre is, és miért csak a kiválasztott hét ünnepnapra vonatkozik?

A felmérésekből kiderült, hogy a háztartások 96 százaléka ünnepek idején is vásárol, egyharmada nagyobb vásárlásokat is tesz elsősorban az élelmiszerüzletekben.

Csehországban az üzletek ünnepi nyitva tartása jelenleg nincs szabályozva. A vasárnapi nyitva tartás, főleg ami az élelmiszerüzleteket illeti, az egész országban elterjedt. Prágában és a nagyobb városokban az üzletek döntő többsége az állami és az egyházi ünnepeken is nyitva tart.

A szakszervezetek 2005 óta igyekeztek elérni az ünnepi nyitva tartás korlátozását. A legfőbb érv az, hogy a családok a legfőbb ünnepeken együtt lehessenek. A cseh gazdasági kamara azonban ismételten bírálta a döntést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.