Lecsaphatják a terrorkalifátus egyik fejét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rövidesen véget érhet az Iszlám Állam rémuralma Szirtben, ahová másfél éve fészkelte be magát.

Majláth Ronald
2016. 07. 25. 18:55

Kiemelték: a terroristák nyilvános kivégzéseket tartanak, sőt olyan kegyetlenségeket követnek el, amelyek háborús bűncselekménynek minősíthetők. Az áldozataikat vallási hovatartozásuk vagy politikai kötődésük alapján jelölik ki. A világszervezet adatai szerint az áldozatok között egyiptomi koptok, etiópok, eritreaiak és dél-szudániak is voltak.

Az új líbiai egységkormány vezetője április végén nemzeti stratégiát hirdetett a terrorszervezet sejtjeinek felszámolására. Francia és amerikai források szerint eddigre az IÁ már 3000–5000 harcossal rendelkezett az országban, akikhez tunéziai, szudáni, jemeni állampolgárok, sőt a Boko Haram nigériai harcosai is csatlakoztak.

De azt is tudni lehetett, hogy amerikai, francia és brit titkosszolgálat is segítette a terroristák elleni harcot, többek között ennek is volt köszönhető, hogy Bengázit március elejére meg tudták tisztítani a terroristáktól. Ugyanakkor diplomáciai viharokat is okozott a külföldiek segítsége: a múlt héten Líbia a szuverenitásának megsértésével vádolta meg Franciaországot, miután Párizs bejelentette, hogy három katonája vesztette életét „veszélyes felderítő műveletek” közben az észak-afrikai országban.

A líbiai hadsereg végül május közepén indított támadást a város visszavételéért. A heves ellenállás miatt a katonáknak csak június 9-én sikerült megvetniük a lábukat a városban, ennek viszont nagy volt az ára: a műveletek kezdete óta már 280 katona vesztette életét, és több mint 1500-an sebesültek meg.

Mindezek tükrében az ENSZ főtitkára, Pan Gimun a múlt héten jelezte, hogy az IÁ hamarosan vereséget szenvedhet Líbiában. A politikus azonban figyelmeztetett: a dzsihadisták száma ugyan ezer fő alá esett Szirtben, de sokan elmenekültek közülük, ők máshol kisebb csoportokként akarnak újraszerveződni. Szirtben azonban rövid időn belül véget érhet a másfél éves terroruralom.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.