Közben az internetre felkerült egy amatőr videó, amelyen jól látszik, hogy Clinton szédeleg, és amikor odaér a fekete autójához, amelybe be kell szállnia, elveszti az egyensúlyát, csak a segítségére siető munkatársainak köszönhetően nem esik össze. Miközben besegítették az autóba, az egyik cipője is leesett.
Harang kondulásával és egyperces néma tiszteletadással kezdődtek az emlékező ünnepségek azon a három helyszínen, ahol másfél évtizeddel ezelőtt a terroristák által elrabolt repülőgépek becsapódtak: a New York-i Manhattanben, a Washington melletti Pentagonnál (a védelmi minisztériumban) és a Pennsylvania államban lévő Shanksville mellett.
Az emlékünnepségeket élő adásban közvetítő országos televíziós csatornák kiemelték, hogy ez volt az Egyesült Államok történetében – amerikai földön végrehajtott – legtöbb halálos áldozattal járó terrortámadás. Több mint háromezer ember veszítette életét 2001. szeptember 11-én.
New Yorkban az áldozatok neveinek felolvasásával kezdődött az emlékezés. Rokonok és hozzátartozók olvasták a neveket, némelyikük személyes megjegyzéseket is „küldött” az elhunytnak, vagy pár mondatban elmondta, hogy mi történt az árván maradt családban az elmúlt másfél évtizedben.
A New York-i megemlékezésen összegyűltek között megjelent Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt. Vasárnap mindketten felfüggesztették kampányukat, és leállították televíziós kampányhirdetéseiket is. A megemlékezők között volt Jeh Jonson belbiztonsági miniszter, Chris Christe, New Jersey állam kormányzója, Rudolph Giuliani, aki a terrortámadások idején New York város polgármestere volt. Mint ahogy cikkünkben említettük, Barack Obama elnök – Ashton Carter védelmi miniszter társaságában – a Pentagonnál emlékezett.
Az emlékezés a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra lényegében már pénteken megkezdődött, amikor a washingtoni kongresszusban Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke és Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata csoportjának vezetője mondott beszédet. Szombat este a Pentagonnál és a közeli Alexandriában felvonulással és koncertekkel emlékeztek a terrorakciókra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!