Egészségügyi kockázat fenyegeti a fukusimaiakat

Nagy mennyiségű cézium gyülemlett fel a nukleáris balesetet szenvedett fukusimai erőmű környékén.

MTI
2016. 09. 25. 12:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mainicsi Sinbun című lap ismerteti vasárnap a környezetvédelmi minisztérium által végzett mérések eredményeit, amelyekből kiderül, hogy az erőmű 45 kilométeres körzetében lévő gátak közül legalább tíznek a fenekén nagy mennyiségű radioaktív cézium gyülemlett fel.

A töltések által határolt folyók vizét ivóvízként is használják, illetve a mezőgazdaságban is. Szakértők szerint ez a víz most nem jelent egészségügyi kockázatot, de a jövőben jelenthet.

A gátak aljára vonatkozóan nem létezik megszabott radioaktív határérték, ezért a szakértők viszonyítási adatnak javasolják a kilogrammonkénti nyolc becquereles határértéket, amely a sugármentesítéskor összegyűjtött föld és szemét lerakóhelyeire állapították meg. A gátak aljában ennek a többszörösét mérték, az egyik legtávolabbi, Gambe védmű fenekén például közel 64,5 ezer becquerel a cézium szintje, vagyis több mint nyolcszorosa az említett határértéknek.

A minisztériumi jelentés ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az ivóvízhez használt folyók felszínén a megengedett határérték 10 becquerel, míg a szóban forgó gátak folyóinak felszínén ez az érték nem haladja meg az 1-2 becquerelt.

A gátak környéki iszapban felgyülemlő sugárzó anyagot olyan erdőkön átfolyó patakok és folyók szállítják oda, ahol a sugármentesítés eddig kivitelezhetetlen volt.

A 2011. március 11-én történt földrengés és szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva. Mindhárom reaktor magja megolvadt, és nagy mennyiségű hasadóanyag került a környezetbe. A környékbeli területek sugárfertőzötté váltak, ezért az erőmű környékéről mintegy nyolcvanezer embert telepítettek ki. A terület nagy részét már sugármentesítették, de a szennyezett föld és szemét elszállítása és tárolása továbbra is nagy gondokat okoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.