Ezután a kormányzat már nyíltan beszélhetett arról, hogy gyanújuk szerint Oroszország a közelgő elnökválasztás internetes befolyásolására törekszik. Ennek módszere lehet a Clinton-kampány számára kellemetlen ímélek nyilvánosságra hozatala és a demokrata pártközpont számítógépeinek feltörése. Ebben egyesek szerint Putyin lelkes szövetségesre (esetleg ügynökre) lelt a WikiLeaks kiszivárogtató portál magát előszeretettel a demokrácia bajnokának láttató Julian Assange-ben. Assange, félve attól, hogy kiadják Svédországnak, ahol nemi erőszakkal vádolják, már évek óta Ecuador londoni nagykövetségén él. Korábban nyíltan kijelentette, hogy nagyon reméli, az ímélek sokat ártanak majd Hillarynek. Merthogy Clintont fő ellenségének tekinti (és Putyint láthatóan nem).
Az internetes adatgyűjtések és a kiszivárogtatások egyértelműen az oroszok számára kedves Donald Trump kampányát erősítették. A végső csapás azonban a félelmek szerint magának az elektronikus választási rendszernek a manipulálása lehet. Az adatok az interneten keresztül futnak be a választási központba, sőt sok helyen nem is papíron, hanem érintőképernyőt nyomkodva szavaznak a választók. Ilyenformán elméletileg egy felkészült hekkercsoport megbéníthatja a szavazatszámlálást, de akár az eredményeket is megváltoztathatja.
„Ezen [adat]lopások és nyilvánosságra hozataluk célja az, hogy befolyásolják az amerikai választási folyamatot”, jelentette be közösen a belbiztonsági miniszter és a nemzetbiztonsági szolgálatok igazgatója. „Efféle műveletek nem idegenek Moszkvától, hasonló taktikát már számos alkalommal alkalmaztak Európában a közvélemény befolyásolására. Az erőfeszítések kifinomultságából arra következtetünk, hogy azokat csak a legmagasabb rangú orosz vezetők rendelhették el.”
Ha ez egyáltalán lehetséges még, e nyílt vádak biztosan tovább mélyítik az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolataiban meglévő, a hidegháború óta legsúlyosabb válságot, jegyzi meg kommentárjában a Politico folyóirat. Az oroszok persze nyilvánosan visszautasítják a gyanúsítást: „Ez a vád megint teljesen értelmetlen. Putyin honlapját nap mint nap több ezer hekkertámadás éri. Ezek közül sokat az Egyesült Államokból indítanak. Mégsem hibáztatjuk értük minden alkalommal Washingtont vagy Langley-t [ez a CIA központjának helyszíne].” Putyin maga is reagált a vádakra és tagadott mindent.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!