Újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az észak-atlanti szövetség kiáll Ukrajna területi integritása mellett, és arra szólítja fel Oroszországot, hogy maradéktalanul tartsa be a minszki megállapodásban foglaltakat. Elmondta, a NATO nem ismeri el a kelet-ukrajnai területek feletti orosz igényt és elítéli az ukrajnai Krím félsziget (2014 tavaszán történt) jogellenes és törvénytelen orosz bekebelezését. „A minszki megállapodás minden aláírójának tartania kell magát a kötelezettségvállalásaihoz. Oroszországnak jelentős felelőssége van e tekintetben” – mondta a főtitkár. A minszki megállapodást végre kell hajtani, hogy tovább lehessen lépni a rendezéshez – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy Oroszország ukrajnai fellépése veszélyezteti az euroatlanti biztonságot, és nehezíti a NATO–orosz kapcsolatokat.
Bár az amerikai elnökválasztással kapcsolatban nem foglalt nyíltan állást, a republikánus elnökjelölt, Donald Trump európai szövetségeseket bíráló szövegére (Trump az európai szövetségesek védelmi ráfordítását kevesellte) viszont reagált. Mint mondta, az irány pozitív, a költségvetési összegek emelése elkezdődött, ahogy abban a szövetségesek korábban megegyeztek. Egy erős NATO Európának és az Egyesült Államoknak is jó – emelte ki, hozzátéve: a NATO továbbra is megvédi minden tagját a kívülről érkező fenyegetésekkel szemben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!