Törökország kész befogadni több százezer moszuli menekültet

Az ENSZ humanitárius katasztrófától tart az ostromlott városban.

MTI
2016. 10. 17. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leverték azt a lázadást, amely az úgynevezett iszlamista rendőrség parancsnokának vezetésével tört ki Moszulban Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője ellen, aki állítólag a terrorszervezet szíriai bástyájába, Rakkába menekült át az iraki fellegvárából – jelentette az Asz-Szumaríja pánarab televízió Ninive tartománybéli forrásokra hivatkozva.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy felkészüljünk a legrosszabb forgatókönyvre. Attól tartunk azonban, hogy nagyon sok a feladat” – mondta az offenzíva előtt Lise Grande, az ENSZ iraki humanitárius koordinátora.

Becky Bakr Abdulla, a Norvég Menekülttanács munkatársa arra figyelmeztetett, hogy a Moszulból menekülők várhatóan semmit sem tudnak majd magukkal vinni, így élelmiszerrel, vízzel, ruhákkal el kell látni őket.

A moszuli menekültek ellátásának finanszírozása továbbra is problémát jelent: a kért 367 millió dollárnak eddig csak kevesebb mint a fele érkezett be az adományozóktól.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) bejelentette, hogy szükségtáborokat állít fel, ahol mintegy kétszázezer ember kap fedelet és alapszolgáltatásokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy több pénzre lenne szüksége.

A várható népvándorlást tovább súlyosbíthatja a tél, a polgári lakosok fedél nélkül maradhatnak a fagyos sivatagban.

„Ha az IÁ pokolgépekkel veszi körül a lakónegyedeket, ha orvlövészeket állítanak a stratégiai pontokra, a lakosok emberi pajzzsá válhatnak” – figyelmeztetett Lise Grande.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.