Újabb adagot tettek közzé a Clinton-stáb levelezéséből

Állítólag valamennyi az amerikai demokraták kampányfőnöke magán-e-mail-fiókjából származik.

MTI
2016. 10. 13. 4:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Wikileaks lépésére reagálva Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampánycsapata megismételte egy nappal korábbi nyilatkozatát, miszerint a kiszivárogtatások hátterében Oroszország áll, amely így akarja befolyásolni az amerikai választási folyamatot.

Előzőleg a Fehér Ház is állást foglalt az ügyben: Josh Earnest elnöki szóvivő szokásos napi sajtóértekezletén azt mondta, komolyan veszik a hackertámadásokat, amelyek minden jel szerint Oroszországhoz köthetők. Earnest azt ígérte: a támadásokat elkövetők és a háttérben állók „arányos választ” kapnak.

A szerdán nyilvánosságra hozott, 1200 oldalnyi e-mail számos témát érint, és azokból sokféle – részben korábban már cáfolt – információ derül ki, s a levelekből az amerikai médiumok többnyire párt-, illetve elnökjelölt melletti elköteleződésük szerint szemezgettek.

A Politico című lap például részletesen foglalkozik azzal az e-maillel, amelyből kiderül: Donna Brazile, a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) ideiglenes elnöke, aki korábban a CNN kommentátora is volt, a választási kampányban – még tavasszal – megkapta előre a Clinton és pártbeli kihívója, Bernie Sanders szenátor közötti nyilvános viták tervezett témáit, és maga is nemegyszer pontosan megfogalmazott javaslatokat tett arra, hogy milyen kérdéseket kellene a műsorvezetőnek feltennie. Brazile cáfolta az erről szóló elektronikus levél valóságtartalmát.

A republikánusokhoz közel álló Fox televízió egész nap hosszasan és visszatérően tárgyalta azt az információt, hogy Hillary Clinton bizalmas munkatársai levelezésükben gúnyolódtak a katolikus vallás hívein, és „belülről induló katolikus tavaszt” vizionáltak. A szóban forgó kijelentések még 2011-re nyúlnak vissza, és Jennifer Palmierinek, Hillary Clinton jelenlegi kommunikációs vezetőjének a nevéhez fűződnek.

Szintén a Politico böngészte át azt a nyolcvan oldalt kitevő e-mail-váltást, amely Hillary Clinton és John Podesta között zajlott, s amely a lap szerint lényegében alátámasztani látszik azt, amit kampányában a demokrata elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders szenátor mindig is hangoztatott, hogy tudniillik Clinton a Wall Street (az amerikai pénzügyi világ központja) és a nagybankok lekötelezettje.

Az újabb kiszivárogtatásokra a Clinton-csapat egyik szóvivője, Glenn Caplin azzal válaszolt: „A Wikileaks azt bizonyítja, hogy nem más, mint a Kreml propagandaszárnya, amely elvégzi Putyin piszkos munkáját, és a célja Trump hatalomra segítése.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.