Negyven halottat követelt a vasúti katasztrófa

Négy kocsi kisiklott, közülük kettő pedig lángra kapott, miután egy szerelvény belerohant egy álló vonatba.

MTI
2016. 11. 25. 17:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hasszán Rohani iráni elnök a mentési munkálatok felgyorsítását, illetve a szerencsétlenség okának mielőbbi kivizsgálását követelte. A Tasnim iráni állami hírügynökség Tebriz kormányzójára hivatkozva jelentette, hogy a mozgó szerelvény 400 utast szállított, míg az álló vonaton nem tudni, hányan tartózkodtak. A Fars iráni hírügynökség korábban közölte, hogy 100 embert mentettek ki.

„A 400 utas közül 48 eltűnt. Kórházban lehetnek, vagy elhagyhatták a térséget, de nagy a valószínűsége, hogy meghaltak” – mondta Rahim Szohratifár.

Mohammed Reza Habbáz, Szemnán tartomány kormányzója korábban elmondta, hogy 31 holttestet találtak a szerencsétlenség helyszínén. Korábban a sajtó nyolc halottról jelentett. Pir Hoszein Kolivand, az iráni mentőszolgálatok vezetője szerint a baleset sérültjeit a közeli kórházakba vitték. Soknak közülük enyhébb sérüléseik vannak – tette hozzá.

Ugyanakkor a hatóságok attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet.

Az iráni tévé felvételei szerint négy kocsi kisiklott, közülük kettő pedig lángra kapott, miután egy szerelvény belerohant egy álló vonatba. A súlyos baleset a Teherántól 250 kilométerre keletre fekvő Sáhrud város Haft-Hán nevű állomásán történt helyi idő szerint háromnegyed nyolckor.

„Aludtam, amikor az ütközés történt. Azt hittem, légi csapás történt. Amikor pedig kinyitottam a szememet, minden vérben állt” – számolt be a történtekről a szerelvény egyik kórházban kezelt utasa.

Az ütközés pontos okát még keresik. „Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy vélhetőleg a hideg időjárás miatt műszaki hiba történt, ami megállásra késztette Haft-Hánnál a Meshed és Tebriz városok között közlekedő gyorsvonatot” – közölte Habbáz.

„A baleset félreeső helyszínét csak helikopteren tudjuk megközelíteni, és a sérülteket is azzal szállítjuk el” – közölte az Irib köztelevízióban a vörös félhold tartományi vezetője.

Iránban évente átlagosan 17 ezer ember veszíti életét közlekedési balesetben a szabályok figyelmen kívül hagyása, az elavult járművek vagy a sürgősségi mentőszolgálat hiányosságai miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.