Osztrák választás: megosztott a néppárt

Eltérő nyilatkozatokat adtak a kisebbik kormánykoalíciós párt képviselői.

MTI
2016. 11. 25. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A másfél hét múlva tartandó ausztriai államfőválasztáson a szavazók az Ausztria Szabadságpártja (FPÖ) által indított Norbert Hoferre vagy a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellenre adhatják le a voksukat.

Reinhold Lopatka, a néppárt frakcióvezetője a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki száma szerint úgy nyilatkozott, hogy számára Norbert Hofer a jobb jelölt. Meglátása szerint Hofer parlamenti alelnökként megmutatta, hogy alkalmas magasabb tisztség betöltésére, a plenáris üléseken folytatott vitákat „kifogástalan módon” vezette. Lopatka úgy véli, Hofer számára előnyt jelent az, hogy az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) belső, bécsi pártharcaival van elfoglalva, a Zöldek párt pedig a szociális támogatás ügyében „az adófizetők érdekei ellenében cselekszik”. A néppárti frakcióvezető szerint az emberek haragjával Van der Bellennek kell szembenéznie.

Múlt héten a néppárt elnöke, Reinhold Mitterlehner alkancellár egy újságnak nyilatkozva azt mondta, hogy az a jelölt lenne megfelelő, aki a nemzetközi színtéren nagyobb köztiszteletnek örvend, „jelen esetben pedig ez a jelölt Van der Bellen”.

Mitterlehner a Kurier című osztrák lap pénteki számában úgy nyilatkozott, hogy mivel az ÖVP hivatalosan nem áll ki egyik jelölt mellett sem, Lopatka a személyes véleményét közölte. „Mindenki úgy választ a jelöltek közül, ahogyan szeretne, mindkét opciónak megvan az előnye és a hátránya is” – mondta a néppárt elnöke a Kuriernak.

A legutóbbi felmérések szerint a néppárt támogatói igen bizonytalanok, 14 százalékuk még tanácstalan, hogy kire adja majd voksát.

A szociáldemokrata választók közül 7 százalék nem tudja még, hogy kire szavazzon.

Hofer a még bizonytalan néppárti szavazókat igyekszik mozgósítani – olvasható a Kronen Zeitungban. Az újság emlékeztet: a szabadságpárti jelölt néhány napja úgy nyilatkozott, hogy megválasztása esetén Johannes Peterliket tenné meg kabinetvezetőjévé. Peterlik korábban szóvivője volt Benita Ferrero-Waldner néppárti külügyminiszternek, majd Vietnamban és Thaiföldön lett nagykövet, jelenleg a külügyi minisztérium osztályvezető-helyettese.

Korábban Alexander Van der Bellent támogatásáról biztosította többek között Othmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti képviselője, Heide Schmidt, a Liberális Fórum nevű szervezet alapítója és korábbi vezetője, aki 1993-ig az FPÖ képviselője volt, valamint Eva Glawischnig, a Zöldek elnöke is. Kiállt mellette továbbá Sophie Karmasin néppárti családügyi miniszter, Heinz Fischer korábbi államfő és Matthias Strolz, a Neos liberális párt elnöke is.

Az ausztriai elnökválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői hétfőn érkeznek az országba. A négy szakértő az Egyesült Királyságból, Dániából, Ukrajnából és Fehéroroszországból utazik Bécsbe.

A májusban rendezett második forduló eredményét – amelyben Hofer szoros versenyben alulmaradt – az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján megsemmisítette, ezért kell megismételni a szavazást. Az október 2-ára kiírt megismételt választást technikai okok miatt el kellett halasztani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.