Isztambuli robbantások: csaknem 600 embert vettek őrizetbe

A rajtaütésekhez a különleges műveleti egységeket is mozgósították.

MTI
2016. 12. 13. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az incidenssel kapcsolatban hétfőn 235 embert, kedden pedig még 333-at állítottak elő. A hatóságok a rajtaütésekhez páncélautókon és vízágyúkon túl a különleges műveleti egységeket is mozgósították.

A belügyi tárca beszámolója szerint az őrizetbe vettek között van a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP), valamint a HDP parlamenten kívüli testvérpártjának számító Demokrata Régiók Pártjának (DBP) számos, tartományi és körzeti szintű területi elnöke.

A Dogan török hírügynökség Erkan Sahinra, a HDP Gaziantep tartománybeli szervezetének elnökére hivatkozva kedden azt jelentette, hogy a razzia során eddig a HDP közel 300 tagját állították elő.

Az érintetteket többek között azzal gyanúsítják, hogy tagjai, vagy a közösségi felületeken propagandával támogatást nyújtottak a szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK), amely 1984 óta fegyveres felkelést folytat Törökországban. A PKK kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzd.

A Dogan értesülései alapján a rendőrség a HDP manisai székházának átkutatása közben Abdullah Öcalant, a PKK börtönben tartott alapítóját ábrázoló plakátokra és poszterekre bukkant, de Mersinben a török Emberi Jogok Egyesülete civil szervezet helyi irodavezetőjét, Ali Tanriverdit is őrizetbe vette.

A HDP a tavaly novemberi 1-jei parlamenti választásokon 59 képviselővel a második legnagyobb ellenzéki pártként került be az 550 fős törvényhozásba.

A kurdbarát politikusok elleni széles körű hatósági fellépés azután kezdődött, hogy szombat este az isztambuli Besiktas labdarúgóklub stadionja közelében a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szélsőséges terrorszervezet két öngyilkos merénylője felrobbantotta magát a készenléti rendőrség egységei mellett. Az esetben 44 ember meghalt, köztük 37 rendőr és 7 civil. A TAK közleményében úgy fogalmazott: nem a török nép a közvetlen célpontjuk, hanem Abdullah Öcalanra és a PKK ellen az ország délkeleti részén folytatott török katonai műveletekre akarják felhívni a figyelmet.

A történtek után Süleyman Soylu belügyminiszter bosszút fogadott.

Idén szeptember 11. óta a belügyi tárca számos, főként kurdok lakta kelet- és délkelet-törökországi önkormányzat választott kurdbarát elöljáróját eltávolította pozíciójából, és a saját emberét ültette a helyébe. Miután május 20-án a török törvényhozás elfogadta a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését, november elején előzetes letartóztatásba helyezték a HDP több képviselőjével együtt a párt két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.