Obama próbálja menteni a menthetőt

A leköszönő elnök a terrorhoz való viszonyról beszélt.

MTI
2016. 12. 07. 5:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Terrorellenes politikájának lényege Obama szerint az amerikai értékek tiszteletben tartása, a kínzás elutasítása és a nagyobb létszámú amerikai csapatok bevetésének elkerülése volt. A távozó elnök a különleges hadműveletekkel foglalkozó főparancsnokság tampai támaszpontján mondott beszédet. Hosszasan érvelt a pilóta nélküli robotrepülőgépek és az amerikai kommandósok bevetése mellett, és elutasította a szárazföldi csapatok olyan bevetését, mint ahogy azt elődje tette Afganisztánban és Irakban.

Leszögezte azt is, hogy tiszteletben kell tartani a muszlimok jogait, a terroristákat pedig polgári bíróságok előtt kell felelősségre vonni. „Úgy is elfoghatjuk a terroristákat, ha közben hűek maradunk önmagunkhoz” – hangsúlyozta.

Fontosnak tartotta kifejteni, a terroristák azt hirdetik magukról, hogy az iszlám nevében lépnek fel, ám egyáltalán nem „a világon élő több mint egymilliárd muszlim nevében beszélnek”. Hozzátette: a terroristák „nem szólnak az amerikai muszlimok nevében sem, akik közül sokan az Egyesült Államok hadseregének egyenruháját viselik”. Az elnök szerint ha megbélyegzik a jó és hazafias muszlimokat, azzal csak a terroristákat segítik, hiszen a terroristák erre hivatkozva követnek majd el még több támadást. Mint mondta: „ha így cselekszünk, akkor az háború az Egyesült Államok és az iszlám között, és nemcsak egyre több amerikait veszítünk majd el terrormerényletekben, hanem szem elől tévesztjük az elveket is, amelyekért küzdünk”.

Védelmébe vette a terrorizmus gyanújával elfogottak kínzásának betiltását, és kárhoztatta a kongresszust, mert nem tette lehetővé számára a guantánamói börtöntelep bezárását, felszámolását. Guantánamót, pontosabban a fogolytábort a „nemzeti becsületünkön esett foltnak” nevezte.

A terrorfenyegetés természetéről szólva kifejtette, hogy „az erőszakos szélsőségesség még évekig velünk marad”, és hogy a terroristák „nem jelentenek egzisztenciális fenyegetést” az Egyesült Államoknak. Azt is hangsúlyozta, hogy a terrorellenes háború valószínűleg nem végződik „egyértelműen meghatározható győzelemmel”.

Obama elismerte, hogy nem volt igazán sikeres az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban, de ezért egy tizenöt évvel ezelőtt, a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után hozott törvényt okolt, és ismét a kongresszust tette felelőssé, amely szerinte elmulasztotta a mai valósághoz igazítani a törvényt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.