Új rend alakult ki a világban, amelynek lehetőségeit csak úgy lehet kihasználni, ha az eddiginél jobban működik együtt Észak-Amerika, Európa és Közép-Ázsia – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Hamburgban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legfőbb vezető testülete, a Miniszteri Tanács ülésén. Hangsúlyozta: kétségtelen, hogy a politikai és gazdasági átalakulások minden eddiginél mélyebbek, és már csak az a kérdés, hogy az új világrend teljes mértékben kialakult-e vagy még formálódik.
Az új világrend a miniszter szerint a következőkből áll:
Mindez kivételes lehetőségeket jelent, de nagy veszélyeket is – szögezte le Szijjártó Péter.
Ha az észak-amerikaiak, a kelet- és nyugat-európaiak és a közép-ázsiaiak hatékonyabban együtt tudnak működni, akkor képzett munkaerejük, fejlett infrastruktúrájuk és technológiájuk révén ki tudják használni a gazdasági lehetőségeket, erősíthetik versenyképességüket, és a világ bármely más térségénél nagyobb tőkevonzó képességre tehetnek szert. Amennyiben viszont nem tudják javítani az együttműködést, akkor nem tudják leküzdeni az új világrend veszélyeit – mondta a külügyér.
S hogy ez miben testesül meg? Az „ellenőrizetlen, szabályozatlan, illegális, tömeges migráció és a vallási szélsőségesség” miatt fenyegető terrorizmusban.
Ezért az észak-amerikaiaknak, kelet- és nyugat-európaiaknak és közép-ázsiaiaknak el kell végezniük öt feladatot:
Mindezeken felül pedig fel kell hagyni a vádaskodással és egymás sértegetésével, és minden országnak tiszteletben kell tartania a többiek kultúráját, örökségét és történelmét – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
###HIRDETES2###
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!