Helyenként komikus, de azért elgondolkodtató levelezést tett közzé a Huffington Post amerikai hírportál kedden, amelyből kiderül, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök éveken át győzködte, majd fenyegette a skót kormányt azt követelve: álljon el szélerőmű-építési terveitől. Leginkább azért, mert a szélturbinák az ingatlanmágnás golfpályái mellett épültek volna fel.
A leveleket, amelyek még Trump elnökválasztási kampánya előtt születtek, a portál angliai kiadása szerezte meg a brit információszabadság-törvény segítségével. Az Alex Salmondnak, Skócia akkori első miniszterének (kormányfőjének) írt, egyre dühösebb üzenetekben „a Donald” Skócia partvidékének tönkretételével vádolja a szélerőmű-építést támogató skót vezetést, és Salmondot több esetben is „Őrült Alexnek” nevezi: „Ne legyen az az ember, aki tönkretette Skóciát, ne legyen Őrült Alex” – írja például.
Máskor Trump azt fejtegeti, hogy „Skócia megmentése” motiválja, és az, hogy tiszteletben tartsa édesanyja emlékét (aki Skóciában született, és onnan vándorolt ki Amerikába a 20-as években).
A levelek egyébként rövid úton a kukában kötöttek ki, legalábbis Salmond ezt állítja, aki a tébolyodottak szerkesztőségekbe küldözgetett leveleihez hasonlította az üzeneteket. A levelek létezésére is Salmond egy korábbi megnyilatkozásából derült fény. A volt első miniszter ugyanis korábban arra kérte az amerikaiakat: ne válasszák elnökké Trumpot, mivel zsarnokoskodó és kiszámíthatatlan természete alkalmatlanná teszi őt a hivatal viselésére. Salmond ekkor tett említést az Atlanti-óceánon keresztül futárral érkező küldeményekről.
Trump megújuló energiákkal szembeni bizalmatlansága, illetve a globális felmelegedéshez való szkeptikus hozzáállása köztudomású, de itt nyilvánvalóan elsősorban golfpályái miatt aggódik, amelyeket a világ legnagyszerűbb golfpályáinak nevez. Az olykor kérlelő, olykor kifejezetten fenyegető üzenetekben az ingatlanmágnás azzal vádolja a Skót Nemzeti Párt (SNP) akkori vezetőjét, hogy feltett szándéka tönkretenni a skót partvidéket. Egyik levelében Trump kerek perec kijelenti: „a szélenergia nem működik”, és kifejti Salmondnak, hogy Skócia gazdasága „harmadik világbeli pusztaság lesz, amelyet a befektetők el fognak kerülni”. Egy későbbi levélben pedig az egyre ingerültebb hangnemben írogató Donald Trump elsüti azt a szóviccet is, hogy Salmond „elképzelését a függetlenségről elfújta a szél”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!