Kábítószerrel kapcsolatos bűntény miatt idehaza körözés alatt állt M. Dániel, akit szilveszter éjjelén ölt meg szomszédja a Fülöp-szigeteken, miután a magyar férfit annyira zavarta a szomszéd petárdázása, hogy némi szóváltás után rugdosni kezdte. A Bors tegnap számolt be arról, hogy a 37 éves magyar öt éve még benzinkutas volt egy budai töltőállomáson, eközben belekeveredett egy kábítószeres ügybe, amelyet az ügyészségi vádemelés után a Fővárosi Törvényszéken tárgyaltak. Mindez 2013 szeptemberében történt, M. Dánielnek pedig éppen ekkor veszett nyoma, logikusnak tűnik tehát, hogy ekkortól tartózkodott az ázsiai országban. Úgy tűnik, barátnőjével – későbbi menyasszonyával – menekült el.
A Fülöp-szigetek akkoriban ideális választásnak tűnhetett a bujdosásra. Az ország kedvelt célpontja a szökésben lévő magyar bűnözőknek, hiszen hazánk a mai napig nem kötött kiadatási egyezményt Manilával. Ugyanilyen „bűnözőmenedéknek” számított Ázsiában például Thaiföld, illetve Latin-Amerika egyes országai. Emlékezhetünk rá, a Kun-Mediátor-ügy főszereplőjét, a Bróker Marcsiként is emlegetett D. Sándornét a festői szépségű közép-amerikai Belize-ből hozták haza, miután a vádlott 1999 óta befektetési ígéretekkel csaknem nyolcszáz embert csapott be, a kárérték pedig meghaladja a tíz és fél milliárd forintot. Belize azért is lehetett ideális búvóhely, mert nemcsak hogy kiadatási egyezményt nem kötöttünk velük, az aprócska országnak semmilyen kétoldalú hivatalos kapcsolata nincs hazánkkal.
Thaiföldről is hoztak már haza bűnözőket szép számmal, tavaly tavasszal például C. Lajos gyulai üzletembert, aki társával együtt – akivel a gyanú szerint több százmillió forint hitelt vettek fel, majd a pénzzel külföldre távoztak – 2009 óta volt szökésben. Mivel az említett ország egyre kevésbé jelent menedéket a bűnözőknek, többen inkább már az eldugottabb indonéz szigetvilágban rejtőznek. A bűnözők között sokan pénzügyi stiklik, csalások miatt tűnnek el, kivárva az elévülési időt.
Csakhogy a korábban szintén jó búvóhelynek számító Fülöp-szigeteken az utóbbi hónapokban jelentősen megváltozott a közbiztonsági helyzet – emlékeztette lapunkat az ügy kapcsán Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. M. Dániel halálában is közrejátszhatott ennek téves felmérése. A drogellenes háborújáról elhíresült Rodrigo Duterte elnök megválasztása óta ugyanis szinte vadnyugati körülmények uralkodnak az utcákon, a bűnözők sokszor önbíráskodásig fajuló hajszolása közben az emberélet elértéktelenedett, sokan megdöbbentően hamar rántanak fegyvert. M. Dániel „rugdosódására” ezért is reagálhatott szomszédja pisztollyal. Ő egyébként a Bors szerint a kiérkező rendőröknek el is ismerte tettét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!