Hétfőn Párizsban megkezdődik az extravagáns ízléséről, autóiról, ingatlanjairól és Michael Jacksonhoz kötődő relikviáiról ismert Teodorin Obiang pere – írja az AFP hírügynökség. A férfi Egyenlítői-Guinea alelnöke és az elnök fia is egyben. Azzal gyanúsítják, hogy az államkasszából finanszírozza költséges életvitelét. Konkrétabban: a gyanú szerint Obiang közpénzből vásárolt magának egy párizsi villát, egy 76 méteres jachtot (amelyet a holland hatóságok koboztak el tavaly decemberben), divattervezői remekműveket és más luxuscikkeket. A villában mozi, fürdő, fodrászat, aranyozott használati tárgyak is találhatóak. Az épület 107 millió eurót (33 milliárd forintot) ér, 2012 augusztusában a BBC arról írt, a francia hatóságok egy hónappal korábban elkobozták Obiangtól a villát. Egyébként 2011-ben kezdtek razziázni a politikusnál, akkor Bugattikat, Ferrarikat, Rolls-Royce-okat és más luxusautókat foglaltak le, ráadásul olyan mennyiségben, hogy kamionokat kellett bérelni a szállításhoz.
Az 1969-ben született Teodorin Obiang tízéves volt, amikor apja, Teodoro Obiang Nguema megdöntötte a szintén rokon Francisco Macias Nguema véres diktatúráját. Teodoro ma már a leghosszabb ideje hatalmon lévő afrikai vezető, fia pedig belenőtt a jólétbe. Beszédes: ügyvédei egyik fellebbezésük során azt állították, Teodorin Obiang „kényszeres vásárló”; máskor pedig azt közölték, a vagyontárgyak nem Obiang, hanem az állam tulajdonában állnak. A férfinak 2014-ben is akadt gondja a törvénnyel: akkor az amerikai hatóságokkal egyezett meg, és átadta nekik malibui villáját, egy Ferrarit és néhány Michael Jackson-emléktárgyat, köztük a híres, kristályokkal borított kesztyűt, amelyet a sztár a Bad című turnéja során viselt. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Obiang korrupcióból származó pénzekből élt nagy lábon az Egyesült Államokban, miután 300 millió dolláros (88,5 milliárd forintos) vagyont menekített az országba. Tavaly novemberben a svájciakkal gyűlt meg a baja, Genfben tizenegy luxuskocsiját kobozták el, köztük egy Bugatti Veyront, amely több mint kétmillió eurót (618 millió forintot) ér.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!