Alkotmánymódosítás: több mint százezer török szavazhat Ausztriából

A határon túliak jelenthetik a mérleg nyelvét.

MTI
2017. 03. 27. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőtől kezdve két héten át adhatják le voksukat a külföldön élő török állampolgárok – ez nagyjából hárommillió határon túli voksot jelent. Az osztrák sajtó szerint Németországban szavaznak a legtöbben, 1,4 millióan járulnak az urnák élé.

Ausztriában a 108,5 ezer szavazásra jogosult török állampolgár Bécsben, Salzburgban és Bregenzben voksolhat.

„A külföldön élő törökök lehetnek a mérleg nyelve, hiszen a szavazásra jogosultak 5 százalékáról van szó, akik már a korábbi választásokon is másképpen szavaztak, mint a Törökországban élők, jobban támogatják Recep Tayyip Erdogan elnök kormányát” – mondta az Ö1 osztrák közszolgálati rádiónak nyilatkozva Alev Cakir, a Bécsi Egyetem politológusa. Hozzátette: a külföldön élő törökök közül sokan úgy érzik, hogy másodrendű polgárként kezelik őket.

Az Ausztriában élő törökök jellemzően Erdogant támogatják – írta a Heute című osztrák lap hétfőn. A cikk szerzője emlékeztetett, hogy a 2015-ös törökországi parlamenti választáson az Ausztriában élő törökök 45 százaléka vett részt, és 69 százalékuk a kormánypártra, az Igazság és Fejlődés Pártjára (AKP) adta le voksát. Törökországban ez a párt 49,5 százalékot szerzett.

Az alkotmánymódosításról szóló népszavazás már korábban nagy feszültségeket keltett: elsősorban amiatt keletkezett vita, hogy a török politikusok tarthatnak-e kampányrendezvényeket nyugat-európai államokban.

Az osztrák kormánykoalíció még a múlt héten megegyezett abban, hogy a kabinet lemondhatja a külföldiek kampányrendezvényeit, ha „külpolitikai érdekeket vagy nemzetközi alapjogokat” sértenek. „Ausztria biztonságáról van szó, ugyanis nem akarunk olyan demonstrációnak helyt adni, amelyet nem tudunk aztán kontrollálni” – mondta Wolfgang Sobotka belügyminiszter. Christian Kern kancellár arról beszélt, hogy nem törökellenes politikáról van szó. „Számomra elfogadhatatlan, ha demokratikus jogokat használnak fel arra, hogy más országokban leépítsék a demokráciát” – fogalmazott a szociáldemokrata kormányfő. A helyi szabályozás módosításáról áprilisban várhatóan az osztrák parlament is döntést hoz.

Törökországban április 16-án tartanak népszavazást az alkotmánymódosításról, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. Egyszersmind megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki tisztség.

Salzburg tartományban a múlt héten lemondtak egy koncertet, mivel a feltételezések szerint a törökországi népszavazásra való buzdításra akarták felhasználni. Hasonló okok miatt Innsbruckban kezdetben lemondtak egy rendezvényt, azonban fokozott rendőri készültség mellett végül szombaton megtartották.

A hétvégén Bécsben mintegy háromszázan tüntettek annak érdekében, hogy a választásra jogosultak voksoljanak nemmel a török népszavazáson, az Osztrák-Török Iszlám Unió (ATIB) elnevezésű ernyőszervezet viszont – a felső-ausztriai Linzben – az igenekre buzdított.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.