Beszélni akart Trumppal: átmászott a Fehér Ház kerítésén

Az akciót a biztonsági őrök meghiúsították, a nőt őrizetbe vették.

MN
2017. 03. 27. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem ez volt az első eset, hogy a 38 éves Marci Anderson Wahl megpróbált bejutni az elnöki hivatal és rezidencia kertjébe – írja az MTI. Külön érdekesség, hogy a nő hat nap alatt háromszor tett kísérletet, hogy Donald Trump közelébe férkőzzön.

Az ország túlsó feléről, Washington államból érkezett nőt először kedden hajnalban tartóztatták le: megpróbált átmászni a kerítésen, de a cipőfűzője beakadt a kerítésbe. A biztonságiak leszedték, és miután kihallgatták, szabadon bocsátották. Szerdán a nő bírósági végzést kapott, melynek értelmében nem közelítheti meg a Fehér Házat és annak környékét, április végén pedig bíróság elé kell állnia.

A nő azonban pénteken megint próbálkozott, de ezúttal már a kerítésig sem jutott. Szombaton vádat emeltek ellene a szerdai bírósági végzés megsértése miatt, de ismét szabadon engedték.

A kitartó Wahl vasárnap hátizsákkal – benne egyebek mellett takaróval – mászott fel a kerítésre. Az elkobzott hátizsákban fegyver, lőszer, veszélyes anyag nem volt.

Marci Anderson Wahlt harmadszor is letartóztatták, de a The Hill című lap jelentése szerint vasárnap este még nem engedték szabadon a „hárompróbás” nőt.

Donald Trump elnök egyébként mindhárom alkalommal a Fehér Házban tartózkodott.

Márciusban a kerítés átmászását nem csak Wahl választotta. A hónap elején egy 26 éves férfinak sikerült bejutnia az elnöki hivatal udvarába, és sokkal később vették észre a biztonságiak, mint a 38 éves nőt: a férfi tizenöt percig szabadon bóklászhatott a Fehér Ház kertjében.

A törvényhozók már felvetették, hogy a biztonsági szolgálatnak át kellene szerveznie a munkáját és „strukturális átalakításokat” kellene végrehajtania a Fehér Ház hatékonyabb védelmére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.