Burgenland is csökkenti a szociális juttatásokat

A szigorítás az osztrák állampolgárokra és a menekültekre egyaránt vonatkozik.

MTI
2017. 03. 30. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Más osztrák tartományok után Burgenland parlamentje is döntött a szociális juttatások csökkentéséről, a csütörtökön született törvényváltoztatás szigorította a támogatások feltételeit. A csökkentés, illetve szigorítás egyaránt vonatkozik az osztrák állampolgárokra, illetve az országban tartózkodó menekültekre.

A tartományi kormányt alkotó szociáldemokrata és szabadságpárti képviselők, valamint a tartományi Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselői és a Lista Burgenland (LBL) egy tagja többségben fogadta el a törvénymódosítást.

Eszerint személyenként 838 euró támogatás vehető igénybe havonta, háztartásonként pedig legfeljebb 1500 euró folyósítható. A rászorulók az Ausztriába érkezésüket követő öt évben 634 eurót kaphatnak, csak ezután válnak jogosulttá a támogatás teljes összegére. A menekülteknek folyósított pénzeket további integrációs feltételekhez is kötik.

Christian Drobits, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) burgenlandi képviselője arról beszélt, hogy a részmunkaidőben és az időszakosan foglalkoztatottakra, valamint a nyugdíjasokra nem vonatkozik a támogatás maximalizálása.

A módosított szabályozás nem vonatkozik azokra, akik beteg családtagjukat ápolják, vagy minimális keresetük miatt rászorulnak a szociális támogatásra.

Norbert Darabos szociáldemokrata képviselő, Burgenland szociális tanácsosa úgy vélte, hogy a törvénymódosítás célja nem a költségtakarékosság, hanem a hatékonyság növelése. Darabos arról beszélt, hogy a tartományban jelenleg mintegy háromezren veszik igénybe a szociális támogatást, közülük 270-en menekültek, mintegy 120 háztartásban pedig a juttatás összege meghaladja az 1500 eurót.

Geza Molnar, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) burgenlandi szervezetének frakcióvezetője szerint a rendszer szabályozása azért fontos, hogy a bevándorlók számára kevésbé vonzóvá tegyék Ausztriát.

A zöldek pártjának bírálata szerint a szociális támogatás az emberek utolsó mentőöve. A párt szerint az új szabályozás csak növelni fogja a szegénységet, valamint a hajléktalanságot, és alig jelent majd megtakarítást a tartománynak.

Az utóbbi időben az országba érkező menekültek miatt jelentős terheket visel a tartományok költségvetése és a szociális rendszer. Országosan egységes támogatási rendszer hiányában a tartományok továbbra is saját hatáskörben igyekeznek szabályozni a juttatások összegét. Alsó-Ausztria tartomány már a múlt év végén szigorította a szociális juttatások feltételeit, és meghatározta, hogy a juttatott támogatás háztartásonként havonta legfeljebb 1500 euró lehet.

Korábban Felső-Ausztriában 914 euróról 365 euróra csökkentették a menekülteknek minimálisan járó szociális támogatást. Amennyiben az igénylő menekültek látogatják a német nyelvi tanfolyamokat és az értékkurzusokat, úgy további 155 eurós támogatást kaphatnak.

Hasonló lépést terveznek Tirolban is, ahol a szociális támogatást igénybe vevők fele külföldi.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.