Fehér Ház: Új információk kerültek elő az orosz beavatkozásról

Sean Spicer arról nem beszélt, Donald Trumpot valóban lehallgatták-e.

MTI
2017. 03. 30. 20:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer csütörtökön azt közölte, hogy új információk kerültek elő az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokhoz.

A szóvivő a napi szokásos sajtóértekezletén említette meg, hogy tudomása szerint új információk láttak napvilágot a tavalyi amerikai választási kampányba való esetleges orosz beavatkozását illetően.

Konkrétumok említése nélkül Spicer leszögezte: „új információk, anyagok kerültek elő, s azt szeretnénk, hogy akik az ügyben vizsgálódnak, ezeket is tekintsék át”. Majd hozzátette: felkérte a két kongresszusi bizottság tagjait, hogy titkosított anyagként, vagyis zárt ülésen elemezzék az információkat. Spicer azt is hangsúlyozta az újságíróknak, hogy a Fehér Ház kész a teljesen nyílt és őszinte együttműködésre a kongresszusi bizottságokkal.

A szóvivő ugyanakkor nem kívánt válaszolni arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a Fehér Ház tisztségviselői segítették-e hírszerzési anyagokkal Devin Nunest, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét. Nunes ugyanis a múlt héten sajtótájékoztatón jelentette be: meg nem nevezett forrásoktól kapott információi azt támasztják alá, hogy nem volt kapcsolat Trump és kampánycsapata, valamint orosz tisztségviselők között, és hogy Trumpot és munkatársait a New York-i Trump-toronyban az amerikai hírszerzés valóban lehallgatta. A Fehér Ház és Nunes vélt együttműködéséről szóló információkról egyébként a The New York Times című napilap írt csütörtöki számában.

A sajtótájékoztatón Sean Spicer egyebek között kitért a párizsi klímaegyezményre is, és bár konkrét időpontot nem mondott, közölte, hogy a kormányzat májusig – a G7-es országcsoport május végén Olaszországban tartandó csúcsértekezlete előtt – dönt arról, hogy hátat fordít-e a nemzetközi megállapodásnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.