Ingyen vonatbérletet ad az EU a fiataloknak

Legalább ötezren utazhatnak majd díjmentesen egyik tagállamból a másikba.

MTI
2017. 03. 27. 13:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint a bizottság közleményében írták, a Move2Learn, Learn2Move elnevezésű program az Európai Parlament által tavaly előterjesztett elképzelésen alapul, amelynek értelmében tizennyolc éves korában minden uniós állampolgár kapna egy bizonyos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító Interrail vasúti bérletet.

A tájékoztatás szerint a most bejelentett kezdeményezés a világ legnagyobb oktatói hálózatának számító eTwinningen keresztül valósul meg, amely Európa-szerte lehetővé teszi a tanároknak és a diákoknak, hogy egy netes platform révén közösen fejlesszenek ki projekteket.

A kezdeményezés az eTwinningben részt vevő osztályokban tanuló, tizenhat évnél idősebb diákok számára áll nyitva. Az ingyenes utazást biztosító jegyeket országonként a legkiválóbb projekteknek ítélnek oda. A nyertesek 2017 augusztusa és 2018 decembere között, az általuk kiválasztott időpontban keríthetnek sort az utazásra. A diákok utazhatnak csoportosan – iskolai kirándulás keretében – és egyénileg is.

Az utazás során bármely közlekedési mód és társaság igénybe vehető. Egyes közlekedési vállalatok speciális kedvezményeket is biztosítanak a résztvevőknek.

„Az eTwinning sikerére építve e kezdeményezés lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy felfedezzék és személyesen megismerjék Európa különféle országait és kultúráit. Az Erasmus program elindulásának harmincadik évfordulója alkalmából létrejött kezdeményezés újabb kiváló példa arra, hogy a program igazi európai sikertörténet: közelebb hozza egymáshoz az embereket, akik így jobban megtapasztalhatják, mit jelent európainak lenni” – jelentette ki Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos.

Ujhelyi István, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke, a kezdeményezést elsőként felkaroló képviselők egyike fontos eredménynek nevezte a program megvalósulását, amely így „soktucatnyi magyar fiatalnak is lehetőséget biztosít majd az ingyenes európai utazáshoz”.

„A tesztüzem tapasztalatai alapján a program még biztosan módosulni, bővülni fog a jövőben, de már bizonyosra vehető, hogy sikerül hosszú távú és fenntartható pályára állítani a programot” – írta közleményében az MSZP-s képviselő, hozzátéve, hogy a projekt „kiemelkedő fontosságú a populista gyűlölködés miatt szétfeszített európai közösség számára”, és felszólította a magyar kormányt a kezdeményezés támogatására.

Az Európai Néppárt frakcióját vezető Manfred Weber viszont elszalasztott lehetőségként értékelte a bejelentést. „Az Európai Bizottság felhasználhatta volt a római szerződés hatvanadik évfordulóját arra, hogy előálljon egy eredeti és ambiciózus javaslattal, amely újra fellelkesítette volna az embereket Európa iránt, amely egy új kezdet jele lehetett volna” – vélekedett.

Hozzátette ugyanakkor, „még közel sem tekinthető halottnak” az eredeti javaslat. „Folytatjuk a harcot [ ], azonban hosszú még az út, ugyanis meg kell győznünk az Európai Bizottságot és a tagállamok kormányait is” – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.