Letiltottak a repülőről két lányt, mert legginget viseltek

Bírálatok kereszttüzébe került az Egyesült Államok egyik legnagyobb légitársasága.

MN
2017. 03. 27. 8:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bírálatok kereszttüzébe került a United Airlines, az Egyesült Államok egyik legnagyobb légitársasága, miután nem engedtek felszállni a repülőre két lányt, mert legginget, vagyis cicanadrágot viseltek – írja a BBC. Az incidens vasárnap reggel történt, a lányok a Denverből Minneapolisba tartó járattal utaztak volna.

A United Airlines közölte, hogy a két lány egy speciális, az alkalmazottak és vendégeik számára fenntartott igazolványt használt volna az utazáshoz, így meg kellett volna felelniük az öltözékükre vonatkozó elvárásoknak is. Ez alapján például a miniszoknyák és a lábujjközös papucsok is tiltva vannak. Hozzátették, hogy fizető vendégeik nyugodtan viselhetnek legginget.

Az esetre Shannon Watts aktivista hívta fel a figyelmet, aki Twitter-bejegyzésében azt írta, egy tízéves lányt sem akartak felengedni a járatra, ám ő végül átöltözött az utazás előtt. Watts egy másik bejegyzésében kiemelte, nem érti, mióta lett divatrendőrség a United Airlines. Hozzátette: szexistának tartja a légitársaság megnyilvánulását.

Patricia Arquette színész és aktivista ugyancsak a Twitteren közölte, „a cicanadrág a tízévesek üzleti viselete. Az a munkájuk, hogy gyerekek legyenek.”

Heather Poole szerző és légiutaskísérő – aki nem a United Airlines munkatársa – azonban megvédte a légitársaságot. Azt írta, az ilyen, ingyenes utazásokat lehetővé tevő bérletek felhasználása során bevett gyakorlat a ruházatra vonatkozó szabályok meghatározása.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.