„Váratlanul érte a lengyeleket, hogy Orbán Viktor Donald Tuskra szavazott, amikor az Európai Tanács elnökét kellett megválasztani” – mondta egy sajtóbeszélgetésen Lengyelország budapesti nagykövete, aki tavaly ősszel érkezett a távozó Roman Kowalski helyére.
Jerzy Snopek szerint a lengyel politika egyik legbefolyásosabb alakja, Jaroslaw Kaczynski az elmúlt időszakban több alkalommal is találkozott Orbán Viktorral, és a magyar kormányfő többször nyilvánosan is kijelentette: a lengyel kormány minden lényeges ügyben számíthat a magyar kabinet támogatására. Ezek alapján pedig Varsóban úgy kalkuláltak, Orbán Viktor még abban az esetben is Beata Szydlo jelöltje mellett áll ki, ha megválasztását a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt és a többi tagállam sem támogatja.
Mint ismert, Orbán Viktor tartotta magát a pártfegyelemhez, ezzel némi sértődést keltve lengyel partnereiben, emiatt előbb Jan Dziedziczak külügyminiszter-helyettes mondta le budapesti útját a március 15-i megemlékezések előtt, majd megjelent néhány lengyel ellentüntető is a nemzeti ünnepen.
Jerzy Snopek szerint, bár a kormányt annyira váratlanul nem érhette a helyzet (magyar részről jelezték is, hogy Orbán Tuskra fog szavazni), a lengyel közvélemény is csalódott volt, hogy „már a magyarokra sem lehet mindig számítani”. Ugyanakkor a csalódottságot hamar sikerült eloszlatni a nagykövet szerint, amit jelez az is, hogy a lengyel–magyar barátság napján Áder Jánost kifejezetten meleg fogadtatásban részesítették Piotrków Trybunalskiban, és megvan Jan Dziedziczak látogatásának új időpontja is. A külügyminiszter-helyettes várhatóan még a tavasszal Magyarországra érkezik.
A Magyar Nemzetnek korábban több diplomáciai forrás is arról beszélt, hogy az utóbbi időben megcsappant a bizalom a V4-es tagállamok között. Egyrészt a szlovák és a cseh kormány is úgy látja, hogy Varsóban és Budapesten alapvetően két témára „sajátították ki a visegrádi 4-eket”, a menekültügyre, illetve a lengyel és magyar kormányt ért jogállami kritikák visszaverésére. Úgy tudjuk, egy szlovák diplomata nemrég arról beszélt egy fórumon, a V4 „jelenleg két hengerrel működik”, mert alapvetően Varsó és Budapest akarata érvényesül a megtárgyalandó témákat illetően.