„Egyek vagyunk, egy a sorsunk” – mondta magyar idő szerint hajnali háromkor az amerikai kongresszus két háza előtt tartott beszédében Donald Trump. Az amerikai elnök alapvetően három témáról értekezett hosszabban: az illegális bevándorlásról, az egészségbiztosítási rendszer reformjáról és a hadsereg fejlesztéséről.
Az elnök szerint hamarosan megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy „kívül tartsuk azokat, akik bánthatnak minket”. Kijelentette, az Egyesült Államoknak el kell fordulnia az alacsonyabban képzett bevándorlóktól, és az érdemeik alapján kellene beengednie más országok polgárait. Az új bevándorlási elbírálási rendszer kidolgozásához a republikánusok és a demokraták együttműködésére van szükség – mondta Trump. Hozzátette, a fal építése is megkezdődik a közeljövőben a mexikói határon. Arra kérte a kongresszust, hogy vonja vissza az Obamacare néven elhíresült egészségbiztosítási rendszert, és cserélje új szisztémára, amely olcsóbb lehet, mint az előző. Utóbbit többször hangoztatta; olyan lépéseket tervez, amelyek révén az egészségügyi ellátás és a biztosítás is kijöhet alacsonyabb összegből.
Trump nem csak vizet prédikál, amikor a NATO-tagállamoktól nagyobb hozzájárulást követel.
– A Magyar Nemzet szerdai vezércikke.
A Fehér Ház hétfőn jelentette be a költségvetés tervezetének fő vonalait, ebből kiderült, hogy szeretné fejleszteni a hadsereget, igaz komoly kritikák érték a büdzsétervezet előirányzott számai miatt – John McCain szerint például sokkal többel kellett volna emelni a védelmi költségvetési számokat. A kongresszus előtt tartott beszédében Donald Trump azt mondta, az Iszlám Állam elleni harcban együttműködik majd a szövetségesekkel, beleértve a muszlim világot. Ismét elkötelezte magát a NATO mellett, de újra leszögezte, hogy az amerikaiak partnereinek be kell tartaniuk a szervezettel kapcsolatos finanszírozási kötelezettségeiket.
A hétfői büdzsétervezet-bejelentéskor azt ígérték, Trump a kongresszusi előtt hosszabban beszél majd infrastruktúra-fejlesztési ötleteiről. Végül csak egy óriási számot dobott be: 1000 milliárd dollárt, azaz 292 ezermilliárd forintnyi összeget szándékozik ilyen célokra költeni, ehhez kéri majd a kongresszus támogatását. Az összeget nem csupán állami, hanem vállalati szférából származó befektetésekből teremtené elő az elnök a „vegyél amerikait, foglalkoztass amerikait” vezérelv mentén haladva.