Nem volt szervezett terrorista a londoni merénylő?

A Scotland Yard eddig nem talált bizonyítékot arra, hogy a múlt szerdai londoni merénylet elkövetője kapcsolatban állt volna terrorszervezetekkel.

MTI
2017. 03. 27. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Khalid Masood, a múlt szerdai londoni merénylő egyértelműen érdeklődött a dzsihadista eszmék iránt, a rendőrség mégsem talált olyan nyomokat, hogy köze lett volna akár az Iszlám Állam, akár az al-Kaida terrorszervezethez – közölte Neil Basu, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese a BBC televízió Panorama című, hétfő esti műsorában.

Az már a terrortámadás másnapján felvetődött, hogy a terrorista úgynevezett magányos farkas volt, tettét egyedül hajtotta végre. 

A rendőrségi vezető, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja, kiemelte: bár az Iszlám Állam a támadás után nem sokkal közölte, hogy Masood a szervezet „katonája” volt, arra sincsenek bizonyítékok, hogy terrorcselekményének terveit előzetesen másokkal megbeszélte volna. Neil Basu szerint annak ellenére sincsenek erre valló értesülések, hogy Masood a máshol elkövetett legutóbbi merényletek alacsony technikai szintű, alacsony költségű módszereit használta, és az Iszlám Állam vezetői mostanában éppen ilyen típusú támadásokra ösztönzik a terrorszervezet követőit.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese megerősítette: Masood nem tűnt fel a belbiztonsági és a terrorelhárító szolgálatok radarernyőjén, és nem folyt ellene vizsgálat terrorcselekmények előkészítésének gyanújával. A nyomozó már a hét végén is jelezte: fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy soha nem derül ki a terrortámadás indítéka, és lehet, hogy ezt a titkot az 52 éves Khalid Masood „magával vitte a sírba”.

A véglegesnek tekinthető adatok szerint ötvenen sérültek meg a támadásban, és a rendőrök által lelőtt merénylővel együtt öten haltak meg. A halálos áldozatok között van egy rendőr is, a 48 éves Keith Palmer, akit a támadó a parlament kapujánál megkéselt. Masoodot ezután lőtte le a parlamentnél járőröző fegyveres rendőri osztag. A rendőr meggyilkolása előtt Masood bérelt járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a Westminster híd zsúfolt járdáján, amelyen 250 méter hosszan végiggázolt. A három civil áldozat a gázolásos merényletben vesztette életét. A Scotland Yard hétfői ismertetése szerint a merénylő gépkocsijának sebessége elérhette az óránkénti 122 kilométert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.