Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves Ausztráliában

A rendőrök lekapcsolták, mert az autó egyik lökhárítója leszakadt.

MN
2017. 04. 24. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiú a keleti parton fekvő Kendallból indult útnak, és Ausztráliát átszelve a 4100 kilométerrel arrébb fekvő Perth-be tartott – írja az MTI. A közlekedési rendőrök vasárnap reggel kiszúrták, hogy az egyik lökhárítót maga után húzza az autója. Ekkor már az út harmadát megtette, a Barrier autóúton járt egy bányaváros, Broken Hill közelében – közölték a helyi hatóságok.

A rendőrség őrizetbe vette a fiút. A közleményből azonban nem derült ki, hogy a jogosítvány nélkül vezető gyerek miért kelt útra, tankolt-e útközben, és vádat emelnek-e ellene.

A Guardian cikke szerint egy nyomozó közölte: a fiú a szülei autóját vitte el, a családja pedig bejelentette a rendőrségen a gyerek eltűnését. „Úgy tűnik, a fiú balesetet szenvedett vezetés közben” – fűzte hozzá, utalva a leszakadt lökhárítóra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.