Francia elnökválasztás: Macron volt a meggyőzőbb a személyeskedő vitában

Az elnökjelöltek egymás szavába vágva és egymást hazugsággal vádolva vitatkoztak.

MTI
2017. 05. 04. 4:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két jelölt közel három órán keresztül személyeskedő, éles támadásokkal tarkított, sokszor zűrzavaros tévévitát folytatott egymással, amelyből teljesen hiányzott a két forduló közötti francia elnökjelölti vitákra jellemző ünnepélyes hangvétel.

Az elnökjelöltek egymás szavába vágva és egymást hazugsággal vádolva taglalták a gazdaságpolitikát, az eurót, az oktatáspolitikát és a terrorizmus elleni harcot érintő elképzeléseiket, amelyekből

teljesen egyértelművé vált, hogy semmiben sem értenek egyet.

Marine Le Pen szavazóinak 85 százaléka a saját jelöltjét, 12 százaléka pedig Macront ítélte meggyőzőbbnek, míg a centrista jelölt szavazótáborának csak 3 százaléka vélte úgy a felmérés szerint, hogy a rivális nyerte meg a tévévitát.

A múlt vasárnapi első fordulóban harmadik helyen végzett Francois Fillon konzervatív jelölt táborának 58 százaléka Macront, 30 százaléka pedig Le Pent találta meggyőzőbbnek, a negyedik helyre szorult radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon választóinak kétharmada szerint Macron, egyharmada szerint Le Pen győzött.

A tévénézők 64 százaléka úgy gondolja, hogy a centrista politikus rendelkezik jobb programmal, míg 33 százalékuk szerint Le Pen. Ugyanilyen arányban oszlanak meg a szavazatok arról, hogy melyik jelölt rendelkezik inkább elnöki kvalitásokkal.

A kedden és szerdán nyilvánosságra hozott felmérések Emmanuel Macron mintegy 59-60 százalékos győzelmét vetítik előre a vasárnapi második fordulóban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.