Megállapodott a brit Konzervatív Párt és a DUP, de nincs formális koalíció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A két fél a „confidence and supply” rendszer alapján működnek majd együtt.

MTI
2017. 06. 26. 12:49

Hozzátette: a konzervatívokkal kötött együttműködési megállapodás a jelenlegi parlament megbízatásának végéig érvényes, és a két párt minden törvényhozási ülésszak után áttekinti a meghatározott célokat, alapelveket és ezek teljesülését.

A Konzervatív Pártnak 317 képviselői helye van a 650 fős választott alsó kamarában – leszámítva az alsóház elnökét, a konzervatív John Bercow-t, aki nem vesz részt a szavazásokban –, vagyis a frakció létszáma nem éri el az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326-ot.

Kedvező azonban a konzervatívok számára, hogy valójában nem is kell 326 fő az abszolút többséghez, mivel a legnagyobb britellenes észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin – amely a választásokon hét mandátumot szerzett – a korábbi gyakorlatnak megfelelően most sem küldi el képviselőit a londoni alsóházba.

A Sinn Féin politikai célkitűzése Észak-Írország elszakadása az Egyesült Királyságtól, és egyesülése Írországgal. A párt – jóllehet a választásokon részt vesz – hagyományosan bojkottálja a brit parlamentet, mert nem hajlandó felesküdni a brit korona szolgálatára.

Mindezt figyelembe véve a Konzervatív Pártnak és a DUP-nak együtt 13 fős többsége van a többi alsóházi frakció összlétszámához mérve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.