Az Iszlám Állam terrorszervezet szerdán felrobbantotta a Moszul jelképének számító Nagy An-Núri-mecsetet és a ferde minaretjét – közölte az iraki hadsereg.
A 12. században épült mecsetben kiáltotta ki 2014 júliusában az Iszlám Állam kalifátusát Abu Bakr al-Bagdadi, a szervezet vezetője, miután az iszlamisták jelentős területeket foglaltak el Irakban és Szíriában – írja az MTI.
Az Iszlám Állam 2014 júniusában szállta meg Moszult. A kormányerők tavaly októberben indítottak hadműveletet Irak második legnagyobb településének felszabadítására, és az óvárost leszámítva a nagy részéről már kisöpörték a szélsőséges dzsihadistákat.
A mecset térsége ellen május végén indítottak offenzívát az iraki kormányerők, a cél pedig az imahely elfoglalása lett volna, amivel szimbolikusan is lefejezhették volna a terrorszervezetet. Valószínűleg éppen ezt a győzelmi gesztust akarta szabotálni az IÁ a több mint nyolcszáz éves mecset elpusztításával.