Orbánnak is üzent Emmanuel Macron

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Európa nem szupermarket” – jelentette ki. A lengyel külügyminiszter magyarázatot vár.

MTI
2017. 06. 22. 13:07

Hozzátette, hogy a reformok célja „a felelősség és a szolidaritás oszlopának” felépítése. „Az az érzésem, hogy ez nincs Németország ellenére” – mondta a francia államfő.

A védelmező Európa elképzelésével kapcsolatban arról is beszélt, hogy a szociális dömping visszaszorítása céljából szigorúbb szabályokat kell bevezetni a Franciaországban olcsó konkurenciát jelentő kiküldött munkavállalók foglalkoztatásában. A brit uniós tagság megszüntetése (brexit) is annak tulajdonítható, hogy „a kelet-európai munkások elvették a brit állásokat”, az EU-pártiak azért veszítettek, mert „a brit középosztály azt mondta, hogy »stop«”.

A nemzetközi sajtónak adott első interjúban Emmanuel Macron kiemelte, hogy Németország és az EU-ban betöltött szerepe átalakulóban van. A biztonsági és védelmi ügyekben Angela Merkel kancellár „erősen mozgásba lendítette a dolgokat”, és a második világháborúból eredő tabukhoz is hozzányúl. Ezt jelezi például, hogy Németország a következő években többet költ majd védelemre, mint Franciaország. Azonban egyértelműen elhatárolódik a nem európai szintű akcióktól.

Orbán reagált

„Macron új fiú a politikában, meg fogjuk nézni, biztos vannak elképzelései. A belépője nem túl biztató, azt gondolta, hogy a barátságnak az a formája, hogy rögtön belerúg a Közép-európai országokba. Ez itt nem szokás, de szerintem majd kiismeri itt magát” – reagált Macron kijelentésére Orbán Viktor az EU állam-és kormányfőinek csúcstalálkozójára érkezvén csütörtök kora délután Brüsszelben újságíróknak.

Ez azt jelenti, hogy „Németországnak szüksége van Franciaországra, hogy megvédje magát és Európát” – mondta Emmanuel Macron, aki az interjúban arról is beszélt, hogy hazája akár önállóan, az Egyesült Államok nélkül is hajlandó légitámadásokat végrehajtani Szíriában, ha bebizonyosodik, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje felelős a közel-keleti arab országban történt vegyifegyver-támadásokért.

Ugyanakkor Franciaország már nem ragaszkodik feltétlenül Aszad távozásához, mert nincsen senki, aki legitim utódja lehet az elnöki tisztségben. A legfőbb cél a terrorista csoportok elleni küzdelem. A terroristák „az ellenségeink”, és szervezeteik „kiirtásához” mindenkivel együtt kell működni, „különösen Oroszországgal” – mondta Macron.

Macron világossá tette, hogy bízik a tervezett belföldi reformok sikerében. Mint mondta, Franciaország nem olyan ország, amelyet meg lehet reformálni, hanem olyan, amely „megváltoztatja, átalakítja magát”. „Ameddig csak el lehet kerülni a reformokat, a franciák nem reformálnak, de most már megértették, hogy a szakadék szélén állnak” – mondta Emmanuel Macron, hozzátéve, hogy államfővé választása csak a kezdet, „egy francia, és reményeim szerint európai újjászületés kezdete”.

Witold Waszczykowski az interjúra reagálva reményét fejezte ki, hogy Emmanuel Macron magyarázatot ad a lengyelekről, magyarokról és más kelet-közép-európai népekről mondott szavaira, amikor az EU-csúcstalálkozón előreláthatólag találkozik Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel.

A lengyel szejmben arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a francia elnök nyilatkozata után hisz-e még a lengyel–francia kapcsolatok újraindításában, a lengyel külügyminiszter kijelentette: „Én nagyhitű ember vagyok”.

Macronnak azokra a szavaira reagálva, melyek szerint „Európa nem szupermarket”, Waszczykowski kijelentette: „A francia biznisznek is látnia kell, hogy Lengyelország sem szupermarket, és ha továbbra is együtt akarnak működni velünk, akkor tisztességesen kell viselkedniük Lengyelországgal szemben”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.