Schulz: Az SPD „megőrzi Németország erejét, hogy erőssé tegye Európát”

Elfogadták választási programjukat a német szociáldemokraták. „Menetrend Németország jövőjéhez.”

MTI
2017. 06. 25. 15:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett elfogadta a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített programját a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vasárnapi dortmundi kongresszusán.

A két évig tartó munkával összeállított program az SPD „menetrendje Németország jövőjéhez” – hangsúlyozta a 6500 küldött és vendég részvételével tartott rendkívüli kongresszust záró beszédében Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt.

„Nekünk van programunk, a többieknek nincs, és akinek nincs programja, annak mondanivalója sincs”

– tette hozzá.

A program nem a szociáldemokratákról szól, hanem „a népünkről, a nemzetünkről és Európáról” – mondta Martin Schulz.

Az SPD mindig is „az első sorban harcolt”, amikor meg kellett védeni a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás értékét. Most is ezt teszi, és „megőrzi Németország erejét, de mindig azzal a céllal, hogy erőssé tegye Európát” – húzta alá.

A Bundestag-választást 13 hét múlva, szeptember 24-én tartják. Az SPD 24 százalékon áll, 15 százalékponttal lemaradva a legfőbb rivális, az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség mögött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.