Az előzetes vizsgálati eredmények szerint több olyan toronyház is van Nagy-Britanniában, melyek külső borítása gyúlékony, vagyis a burkolat könnyen lángra kaphat, ismerte el Theresa May miniszterelnök a törvényhozás előtt elmondott beszédében – írja a The Telegraph.
Az pedig egy sor kérdést felvet, hogy az épületekben élők nincsenek biztonságban, és ezért kiürítik-e a több emeletes ingatlanokat.
A kormányfő szerint a hatóságok vizsgálják a Grenfell Towerhez hasonló toronyházak külső borítását. Több szemtanú arról számolt be, hogy a Grenfell gyufaszálként lobbant lángra, mert a tűz villámsebesen terjedt felfelé az épület külsején. Szakértők vizsgálják, hogy a nemrég felújított épületre felszerelt, alumíniumlemezekből és műanyagból álló borítás okozhatta vagy elősegíthette-e a tűz gyors terjedését.
Theresa May a törvényhozásban ismét elnézést kért a tragédia utáni napokban elkövetett hibákért. A miniszterelnök késlekedett felkeresni az áldozatok hozzátartozóit és a túlélőket, emiatt rengetegen bírálták, és többen a lemondását követelték.
A kormányfő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi hatóságok és a tűzoltóság minden lehetséges lépést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák az épületek biztonságosságát, és tájékoztassák a toronyházak lakóit, hogy az épület burkolata gyúlékony-e.
A London nyugati részén található, huszonnégy szintes Grenfell Tower a múlt héten gyulladt ki, feltételezések szerint egy zárlatos hűtőszekrény miatt. A lángoló pokollá változott épületben a hatóságok szerint hetvenkilenc ember égett benn, legtöbbjük földi maradványait valószínűleg sosem lehet majd megtalálni.