Az észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön kiadott közleményében azzal fenyegette meg Japánt, hogy atomfegyverekkel süllyeszti el a szigetországot, az Egyesült Államokat pedig hamuba és sötétségbe borítja, amiért támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az elzárkózó diktatúra atomprogramja miatt bevezetett újabb szankciókat. Dél-Koreát a közleményben egyszerűen az „árulók és kutyák” jelzőkkel illették.
A hasonló fenyegetőzés nem jelent újdonságot, Phenjan rendszeresen ad ki hasonló közleményeket. A feszültség a régióban azonban új szintre jutott, miután Észak-Korea szeptember 3-án végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását, állítólag egy hidrogénbombával, amely tizenhatszor erősebb lehetett, mint az 1945-ben Hirosimára dobott amerikai atombomba.
Csütörtökön arról adott hírt a Nikkei című japán pénzügyi napilap, hogy a japán haditengerészet tölti fel üzemanyaggal a Japán-tengeren állomásozó amerikai rombolókat. Ez új szintjét jelenti a két ország közt eddig is meglévő együttműködésnek: a rakétaelhárító rendszereket hordozó amerikai hadihajóknak így nem kell megszakítaniuk a műveleteiket, hogy tankolás céljából a kikötőkbe hajózzanak.