Lemondott Robert Mugabe zimbabwei elnök – jelentette be a zimbabwei törvényhozás házelnöke kedden. A legfrissebb jelentések szerint Jacob Mudenda a bejelentéssel be is rekesztette az államfő alkotmányos eltávolítását célzó eljárás vitáját folytató parlamenti ülést.
A képviselők ujjongással fogadták a házelnök bejelentését, és a Zimbabwét 37 éve irányító elnök lemondását üdvrivalgással fogadta az ezt követelő többezres tömeg is a törvényhozás épületénél. A megmozdulás résztvevői Constantino Chiwenga vezérkari főnök és a korábban menesztett Emmerson Mnangagwa arcképeit emelték a magasba.
Hírforrások szerint a szomszédos Dél-Afrika legnépesebb városában, Johannesburgban is ünnepelve fogadták Mugabe lemondását az ott élő zimbabweiek. Mintegy 3 millió zimbabwei emigrált Dél-Afrikába munkát keresni.
Mudenda közlése szerint Mugabe a parlamenthez eljuttatott levélben mondott le, amelyben leszögezte: a döntés az övé, célja pedig a zökkenőmentes hatalomátadás szavatolása.
Hírügynökségi jelentések szerint a levélben a következők olvashatóak: „Én, Robert Gabriel Mugabe, (...) hivatalosan benyújtom azonnali hatályú lemondásomat a Zimbabwei Köztársaság elnökének tisztségéről. Saját akaratomból döntöttem a lemondásról. (...) Döntésemet az akadálytalan, békés és erőszakmentes hatalomátadás szavatolása vezérelte.”
A levélben Mugabe nem közölte, kit kíván utódjaként látni az elnöki hivatalban, de várhatóan Emmerson Mnangagwa alelnök veszi át a tisztséget.
Lovemore Matuke, a ZANU-PF frakcióvezetője üdvözölte az államfő önkéntes lemondását, mint mondta: másképpen kínosan végződött volna Mugabe eltávolítása – írja az MTI.
Hétfőn Simon Moyo szóvivő jelentette be, hogy a dél-afrikai államban kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU–PF) kedden indítványt terjeszt be a Robert Mugabe államfő elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására. Moyo szerint a párt egyhangúlag hozott döntést erről. A ZANU–PF egyben hivatalosan is értesítette a múlt heti katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Mugabét, hogy megfosztották pártelnöki tisztségétől.
Mi is beszámoltunk arról, hogy Robert Mugabe – a várakozásokkal ellentétben – nem jelentette be lemondását vasárnap esti televíziós beszédében, és közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán.
A hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU–PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást.
Mint megírtuk, a közelmúltban Mugabe menesztette a „Krokodil” becenevű Mnangagwát az alelnöki pozícióból, és „Gucci Grace” gúnynéven elhíresült feleségét akarta utódjaként látni. Ezt követően döntött úgy a hadsereg, hogy átveszi az ország irányítását, múlt hét szerdán pedig meg is történt a katonai hatalomátvétel Zimbabwében. A 37 éves állam ezzel története első államcsínyét élte át, és csatlakozott az afrikai országok többségéhez: a kontinensen Zimbabwével együtt már 37 ma is létező államalakulatban zajlott le sikeres vagy sikertelen puccskísérlet.