Letette az esküt hétfőn az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új osztrák kormány, élén a 31 éves Sebastian Kurz kancellárral, az ÖVP elnökével, Európa és feltehetőleg az egész világ legfiatalabb kormányfőjével – írja az MTI.
A kormány tagjai Alexander Van der Bellen államfő és Heinz-Christian Strache alkancellár, FPÖ-elnök jelenlétében tették le az esküt, és ezt élőben közvetítette a közszolgálati tévé. Néhány kormánytag az eskü szövegéhez a végén hozzátette: „Isten engem úgy segéljen!”.
A kormánynak 14 minisztere és két államtitkára van.
A konzervatív-radikális jobboldali koalíciós kormány megalakulása miatt Bécs központjában mintegy 6000 ember tüntetett. A demonstráció jórészt békés volt, egy kis csoport tagjai petárdákat, paradicsomot és tojást dobáltak a rohamrendőrök felé. A tüntetők tábláin olyan jelmondatok is voltak, hogy: „Ne engedjük, hogy a nácik kormányozzanak!”. „Nem akarunk náci disznókat!”. A tüntetést több szélsőbaloldali, antifasiszta és diákcsoport szervezte meg.
Sebastian Kurz és Heinz-Christian Strache szombat délután a bécsi Kahlenberg hegyen mutatta be a koalíció programját. Kurz örömét fejezte ki, hogy a szövetségi elnök részéről megvan a hozzájárulás mind a tartalmi, mind a személyi csomaghoz, Strache pedig ismételten hangsúlyozta pártjának elkötelezettségét az Európai Unió mellett.
A kormányprogram 183 oldalas, és az „Együtt. A mi Ausztriánkért” címet viseli. Tartalmaz adókönnyítéseket, bürokrácialeépítést, szigorításokat a migránsok számára és egy sor, a két párt szavazóinak kedves intézkedést.
Kurz egyebek között az adóreformot emelte ki a kormányprogramból. Az adók aránya a bruttó hazai össztermékben a kormányzati ciklus végére 40 százalék körüli mértékre fog süllyedni, 2019-ben bevezetik a családi bónuszt, vagyis havi 1500 eurós juttatást a szociálisan rászoruló családoknak, továbbá rugalmasabb munkaidőt, minimálbiztosítást és 1200 eurós minimálnyugdíjat, a rendőrség megerősítését, az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, klíma- és energiastratégiát ígér a koalíciós kormányprogram.
Mint megírtuk, a létrejött ÖVP–FPÖ-kormány alapvetően két meglepetéssel szolgált. Egyrészről Ausztriában ezentúl valamennyi fegyveres erő, így a rendőrség, a hadsereg és a titkosszolgálat az FPÖ irányítása alá kerül, ugyanis mind a belügyi, mind a honvédelmi tárcát a párt egy-egy, amúgy szélsőjobbról érkező politikusa, Herbert Kickl, illetve Mario Kunasek tölti be. Másrészről az ÖVP, amely gyakorlatilag a második világháború vége óta uralta a bécsi külügyminisztériumot, a külügyi tárcát is átadta az FPÖ-nek.
Heinz-Christian Strache igyekezett eloszlatni az aggodalmakat: mint mondta, nincs szó összevonásról, mindegyik miniszter a saját tárcájáért felelős. De hogy a „megalapozatlan aggodalmakat” eloszlassák, a titkosszolgálatoknak jelentéstételi kötelezettségük lesz mind a kancellárnak, mind az alkancellárnak, ezenkívül az illetékes jogvédelmi megbízottnak a kancellári hivatalban lesz a székhelye – fűzte hozzá.