Ferenc pápa Rómában virágvasárnap, az Egyesült Államokban a fegyvertartás szigorítását követelő tömegtüntetések másnapján felszólította a világ fiataljait, hogy szálljanak szembe az őket elhallgattatni akaró felnőttekkel – írja az MTI.
„A fiatalok elhallgattatása olyan kísértés, amely mindig is létezett” – mondta a pápa. Számos módja van annak, hogy a fiatalokat csendessé és láthatatlanná tegyék. Számos módszer van arra, hogy »elaltassák« a fiatalokat, hogy ne csapjanak zajt, hogy ne kérdezzenek és ne vonjanak semmit kétségbe” – hangsúlyozta a fiatalok világnapján a Szent Péter téren tartott virágvasárnapi miséjében a katolikus egyházfő.
Ferenc pápa Jézus szavait idézte a „túlságosan nyíltszívű és hangos” tanítványokról. „Ha ők hallgatnak, a kövek fognak kiáltani” – mondta.
„Kedves fiatalok, nektek kell döntenetek! ( ) Ha mi, felnőttek és (közöttünk) az oly gyakran korrupt vezetők hallgatunk, a világ néma marad, és elveszíti az örömöt, kérdelek titeket: ti vajon kiáltotok-e? Legyetek szívesek, döntsetek, mielőtt a kövek kiáltani fognak” – fogalmazott.
Ferenc pápa, aki korábban többször is elítélte a fegyvergyártást és a lövöldözéseket, nem tett konkrét utalást az egyesült államokbeli tömegtüntetésekre, amelyeken többségükben fiatalok vettek részt. A tüntetők a fegyvertartás megszigorítását követelték, a floridai gimnáziumban történt februári lövöldözés túlélőinek felhívására.
A 81 éves egyházfő hosszú és ünnepélyes virágvasárnapi misét mutatott be a Szent Péter téren összegyűlt tízezrek előtt. Kezében pálmaággal vezette a körmenetet a keresztény világ legnagyobb temploma előtt, emlékezve a napra, amelyen a Biblia szerint Jézus bevonult Jeruzsálembe, ahol öt nappal később keresztre feszítették.