Makszim Burbak, a kormánykoalíció kisebbik pártja, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front képviselője szerint az április 21-én megválasztott új államfő elsődleges feladta, hogy visszaszerezze Ukrajna megszállt területeit és megvédje az országot az orosz agressziótól. Megjegyezte hogy az elmúlt öt év alatt Ukrajna vízummentességet kapott az Európai Uniótól, energetikai szempontból függetlenné vált, elérte, hogy Oroszországgal szemben nemzetközi szankciókat vezessenek be, javította hadserege finanszírozását. Hangsúlyozta, hogy ezeket az eredményeket meg kell őrizni.
Emlékeztetett arra, hogy az alkotmány pontosan meghatározza, mire terjed ki az államfő hatásköre. Ez pedig a biztonság, a hadsereg, az emberi és szabadságjogok védelme és a külpolitika – sorolta „Az elnök ezen felül köteles tartania magát az alaptörvényhez, amely most már konkrétan kimondja, hogy Ukrajna a NATO- és az EU irányába halad. Ez az ukrán nép akarata” – hangoztatta a honatya. Leszögezte, hogy bármiféle „kapituláció” Oroszország előtt elfogadhatatlan.
Kijelentette, hogy ezért szeretnék hallani az új államfőtől, milyen lépéseket készül tenni az első száz napban, az első évben, továbbá egész elnöki ciklusa alatt. „Ukrajnának még soha nem volt ennyire szüksége őszinteségre és realitásra mint most” – tette hozzá.
Oleh Ljasko, a populista Radikális Párt elnöke arra mutatott rá, hogy a választások nyomán az ukrán nép „kiütéssel legyőzte a kapzsiság és az oligarchia régi rendszerét”, de az újra életre kelhet, ha nem tesznek óvintézkedéseket.
Sürgette: a parlament fogadjon el törvényt az impeachmentről, vagyis az államfő leváltására irányuló alkotmányos vádemelési eljárásról, hogy az elnök kénytelen legyen felelősséget vállalni a nép előtt. Követelte továbbá, hogy szüntesse meg a „szegénység korszakát”, azaz csökkentse a lakosság rezsiköltségeit, emelje a béreket és a nyugdíjakat. „Amikor az új csapat azt mondja, hogy ez nem az elnök kompetenciája, akkor emlékeztetném őket arra, hogy az államfő törölheti a kormány rendeleteit, és Porosenko (elnök) volt az, aki aláírta az IMF-fel kötött megállapodásról szóló határozatot is. Ezért azzal a felhívással fordulunk az új elnökhöz, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az IMF-megállapodást, és törölje a kormány által a tarifák emeléséről hozott döntést” – közölte a politikus.