Politikai patthelyzet állhat elő Brüsszelben

Frans Timmermans szavaival élve Trónok harca típusú küzdelem kezdődött Brüsszelben az uniós csúcspozíciókért. A választási eredmények alapján annyi mindenesetre már most valószínűsíthető: a néppárti Manfred Webernek kisebb csodára lenne szüksége ahhoz, hogy az Európai Bizottság következő elnöke lehessen. Ma a tagállami vezetők is tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megvitassák a személyi kérdéseket.

MN_SABLON

A néppárti Manfred Weber tegnap Münchenből ismételte meg üzenetét, miszerint az Európai Bizottság élére mindenképp az uniós csúcsjelöltek közül kell elnököt választani, hiszen ők azok a politikusok, akik a kampány során „bemutatták magukat az embereknek”. (A közvélemény-kutatá­sok szerint még Németországban sem nagyon ismerik a bajor Weber nevét, és a többi csúcsjelölt személye sem vált ki túl nagy lelkesedést a hazáján kívüli tagállamokban.)

Manfred Weber

Az Európai Néppárt frakcióvezetője ugyanezt a gondolatmenetet már a voksolás éjszakáján ismertette: szavai szerint a meglehetősen magas, ötven százalék feletti választási részvétel nyomán a demokrácia él és virul Euró­pában, ez pedig azt vonja maga után, hogy a legtöbb voksot begyűjtő pártcsalád csúcsjelöltjét kell Jean-­Claude Juncker utódjaként megnevezni.

– Ha az emberek komolyan veszik a választást, a tagállamok vezetőinek is így kell tenniük – hangoztatta a csúcsjelölt vasárnap éjjel Brüsszelben.

Az euró­pai kormány- és államfőknek már ma lehetőségük lesz rá, hogy reagáljanak a meglehetősen leegyszerűsítő bajor érvekre, ugyanis ma összeül az Euró­pai Tanács, hogy tárgyaljon az uniós csúcspozíciók sorsáról.

Borítékolható, hogy a csúcsjelölti rendszer fő kritikusaként ismert Emmanuel Macron ismét az automatizmus ellen szólal majd fel, de a sajtó már az Angela Merkel kancellárral egyébként nagyon jó kapcsolatot ápoló Mark Rutte holland miniszterelnököt is a bírálók között említi.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök hetekkel ezelőtt szintén azt fejtegette: az embereknek Luxemburgban fogalmuk sincs arról, hogy kik azok a „Spitzenkandidatok”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig a magyar álláspontot ismertetve tegnap Brüsszelben ugyancsak arról beszélt, hogy a kormány jelenleg egyetlen parlamenti jelöltet sem tartja alkalmasnak az Európai Bizottság vezetésére. A német Kereszténydemokrata Unió tegnap újra felkarolta a csúcsjelölti rendszert, így Weber elnöki ambícióit.

A már ismert eredmények fényében még az is elképzelhető, hogy a mai tanácsülés egy oldalra tereli a magyar kormányt és liberális országokat a csúcsjelöltek kérdésében.

Míg a Fidesz tizenhárom elért mandátumával a német, lengyel és román delegáció mögött a néppárt negyedik legerősebb – ám felfüggesztett tagsággal működő – pártja, a liberális oldalon sem lehet panasz a választási teljesítményre.

Macronék immár hivatalosan is a Guy Verhofstadt-féle EP-frakciót erősítik, amely 69-ről 109-re tornázta fel a mandátumainak a számát, és ezzel a parlament harmadik legütőképesebb csoportja lett.

Tegnap a megreformált ALDE egyébként kinyilvánította, hogy értelmezésükben egyetlen jelölt sem tudhat maga mögött parlamenti többséget, az újonnan kialakult erőviszonyok pedig megkövetelik, hogy a testület egy olyan politikust jelöljön bizottsági elnöknek, aki nem a hagyományos pártvonalak mentén mozog.

A szocialista Frans Timmermans egyébként szintén úgy vélekedett vasárnap éjjel: a számok azt mutatják, hogy az új összetételű parlamentben egyetlen frakció (értsd: az Európai Néppárt) sem megkerülhetetlen. Azt ugyanakkor nem jelentette be, hogy magának követelné az elnöki széket. Mint mondta, számára a tartalmi kérdések egyelőre nagyobb súllyal bírnak a személyi kérdéseknél.

Frans Timmermans
Fotó: Reuters

A liberálisok mellett az Európa-szerte jól szereplő zöldekből is lehet királycsináló: ők 62 képviselőjükkel jelenleg az EP negyedik legnagyobb frakcióját jelentik. Mindenesetre ez a forgatókönyv sem épp Manfred Webernek kedvez, aki a kampányban számos alkalommal megkapta, hogy nem elég „zöld”.

A végleges eredmények szerint a néppárt 216-ról 180-ra, a szocialisták pedig 185-ről 146-ra csökkentették a mandátumaik számát, tehát együttesen meg sem közelítik a 376 fős parlamenti többséget. A Timmermans nevével fémjelzett progresszív szövetség (ez a zöldeket, liberálisokat és a szélsőbaloldalt is magában foglalja) 362 képviselőt tudhat biztosan magáénak – utóbbi szintén kevés a többséghez.

Velük szemben egy teljes jobboldali együttműködés is csak egy körülbelül 350 fős csoportot tudna kialakítani, amit önmagában ellehetetlenít, hogy a néppárt részéről már számos alkalommal jelezték: nem fognak együttműködni szélsőséges pártokkal, így Matteo Salvini Ligájával sem.

A megcsonkított néppárt és a szociáldemokraták végül tehát a zöldekkel és a liberálisokkal egészülhetnek ki egy négypárti szövetségben: utóbbinak 503 képviselő, tehát kényelmes parlamenti többség jutna.

Egyébként az EPP, az ALDE és a szociáldemokraták együttesen is megugorják a 376 fős küszöböt, de elemzők szerint a Zöldek jó választási teljesítménye és a környezetvédelmi ügyek súlya miatt számolni kell velük. A vázolt többség persze ismét kérdéseket vet fel az EPP ideológiai hovatartozására vonatkozóan.