„A kormány a válsághelyzetet és a törvényalkotási szükséghelyzetet semmilyen körülmények közepette nem kívánja hatalmának megerősítésére kihasználni” – szögezte le a kormányfő.
Ugyanakkor felajánlotta az ellenzéki pártoknak, hogy küldjenek képviselőket az országos válságstábba, mert közös erővel könnyebben úrrá lehet lenni a helyzeten. Babis délután találkozik az ellenzéki pártok vezetőivel.
Az ellenzéki pártok elnökei és frakcióvezetői az ülés megnyitása előtti sajtótájékoztatókon, valamint a parlamentben egybehangzóan támogatásukról biztosították a kormány intézkedéscsomagját, de jelezték, hogy fenntartják maguknak a jogot a módosító indítványok benyújtására.
A kormány egyebek között javasolja a parlamentnek, hogy az idei évre tervezett 40 milliárd koronás költségvetési hiányt emeljék fel 200 milliárd koronára, illetve hogy a járvány sújtotta vállalatok alkalmazottai fizetésének egy részét az állam vállalja magára.
Lengyelországban kedd délutánig 774 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az utóbbi időben naponta mintegy százzal nőtt az ismert betegek száma. A járvány kitörése óta közel 23 ezer vírustesztet végeztek.
A lengyel média a járvány kapcsán a társadalmi szolidaritás számos megnyilvánulásáról számolt be, köztük az idős emberek élelmiszer-ellátását segítő civil kezdeményezésekről. Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az egyik ilyen, interneten szerveződő, #MealsOnCall nevű kezdeményezés keretében a Covid-19 fertőzéssel küzdő egészségügyi dolgozókat támogatják, az utóbbi öt nap alatt 12 000 ingyenes ételadagot szállítottak munkahelyeikre.
A járvány lassítása érdekében tovább korlátozta a mozgásszabadságot a lengyel kormány, a munkahelyre utazás, a bevásárlás és hasonló nélkülözhetetlen feladatok kivételével kijárási tilalom lép érvénybe – közölte Mateusz Morawiecki kormányfő keddi sajtóértekezletén.
A szerdán életbe lépő, április 11-ig érvényes intézkedések értelmében az utcán egyszerre csak két személy sétálhat, bár közvetlen családtagok esetében többen is. A kijárási korlátozás a munkába és bevásárolni indulókon kívül nem vonatkozik a Covid-16 elleni harcot támogató önkéntesekre, idősebb emberek számára bevásárlókra sem.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!