Svédországban ismét energiaellátási problémák jelentkeznek
Több órán át tartó áramszünet volt hétfőn este Göteborgban. A város északkeleti részének jelentős hányadában két órán keresztül szünetelt a szolgáltatás. A kimaradás 23 ezer háztartást érintett, valamint számos villamosvonalon leálltak a szerelvények. Az áramszünetet hálózati ellátási probléma okozhatta, számolt be róla az elektromos áramot szállító Göteborgs Energi cég sajtószóvivője, aki a hálózatot üzemeltető Vattenfall állami céget nevezte meg felelősnek. Ez utóbbi képviselője azt mondta, nem tudja megmondani, mi lehetett a kimaradás oka. Felmerült, hogy egy november eleji hasonló üzemzavar összefüggésbe hozható a mostanival, de a Vattenfall szóvivője szerint még korai lenne erre válaszolni.
Az új előírás szerint ezer euró kaució és rendőri jelenlét is szükséges a francia esküvőkön
A Párizstól északnyugatra fekvő Poissy település városvezetése hétfőn szavazta meg az új rendeletet, amely szerint minden házasulandó fiatalnak ezer euró letétet kell fizetnie a házasságkötési ceremónia előtt.
A kaucióra azért van szükség, mert az utóbbi időben megszaporodtak azok az incidensek, amelyek során a házasulandók vagy nagy létszámú rokonságuk az esketést végző anyakönyvvezetőt sértegették. Az egyik esküvőn az ünneplők tűzijátékrakétával lőttek a tömegbe; itt több tucat ünneplőre szabtak ki helyszíni bírságot, négy embert pedig letartóztattak a rendőrök. Poissy polgármesteri hivatalában már felfegyverzett és kamerával ellátott rendőrök felügyelik a szertartásokat.
Az ezereurós kaucióból a város vezetői ötszáz eurót használhatnak fel az épületben keletkezett károk helyreállítására, és négyszáz eurót, ha az ifjú pár több mint harminc percet késik. A polgármesteri hivatal száz eurót fordít az ünneplők utáni takarításra.
Forrás: VALEURS
A svéd miniszterelnök-jelöltnek nem sikerült időben megszereznie az ellenzék támogatását
Nem tudott megállapodni Magdalena Andersson szociáldemokratata miniszterelnök-jelölt a baloldali pártokkal a támogatásáról, így a miniszterelnök jelöléséért és megválasztásáért felelős házelnök jövő hétfőig adott időt a jelöltnek.